Helyi közélet

2016.05.25. 13:48

Kárpátaljáért: miként is tudunk segíteni?

Miskolc - „Sikoly és Sóhaj a Tiszaháton” Összefogás Kárpátaljáért címmel jótékonysági előadással és adományok gyűjtésével csatlakozik az Éltető Lélek Irodalmi Kör a Kárpátalján élő magyarok megsegítéséhez.

Miskolc - „Sikoly és Sóhaj a Tiszaháton” Összefogás Kárpátaljáért címmel jótékonysági előadással és adományok gyűjtésével csatlakozik az Éltető Lélek Irodalmi Kör a Kárpátalján élő magyarok megsegítéséhez.

Kezdeményezésükre a miskolci önkormányzat támogatásával másodszor rendeznek jótékonysági gálaműsort. (Tavaly egymillió forintot továbbítottak három településnek.) Az idei jótékonysági előadás május 29-én 17 órától lesz a Művészetek Házában, a kör tagjain túl kárpátaljai és magyarországi hivatásos és amatőr művészek, együttesek lépnek föl. A díszvendég dr. Dupka György író, Gulag-kutató, a kárpátaljai Magyar Kulturális Intézet igazgatója, Molnár Zsolt, Verbőc református lelkésze és Mezőváriból a Borzsa Vári együttes lesz (ennek tagja a „Fölszállott a páva” különdíjasa, Kovács Dániel). A műsor hazai, miskolci, illetve innen elszármazott szereplői nem kérnek fellépti díjat. A jótékonysági cél vezette Máger Ágnes festőművészt és Szecskó István amatőr képzőművészt is, amikor aukció­ra ajánlották fel festményeiket. Jegyek elővételben is kaphatók, ezerforintos áron, emellett a helyszínen pártolói jegyek is válthatók egy-, két-, illetve ötezer forintért. Az idei kedvezményezettek: Tiszabökény, Verbőc és Mezővári.

A keddi sajtótájékoztatón elhangzott: az is nagy segítség az ott élőknek, ha minél többen ellátogatnak a nyáron e vidékre.

ÉM-SzK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában