Helyi közélet

2016.05.08. 17:16

Hatvan játékos – pezsgő kosarasélet Dél-Borsodban

Mezőcsát - Az U11-es fiúcsapat veretlenül várja a következő bajnoki fordulót.

Mezőcsát - Az U11-es fiúcsapat veretlenül várja a következő bajnoki fordulót.

Mintegy hatvan gyermek pattogtatja nap mint nap a kosárlabdát a mezőcsáti református és állami általános iskolákban – tájékoztat Lőrincz Mihály, aki Tóth István kollégájával edzi a fiatal sportolókat. Nem csak Mezőcsátról, az egész járásból érkeznek diákok a különböző csapatokba. Három leány- és két fiúcsapat vesz részt az országos utánpótlás-bajnokságban. A Mezőcsáti DSE a DVTK ÉLKSK keretein belül versenyezteti leánycsapatait. Messzire nyúló hagyománya van a kosárlabdának Csáton.

Hétéves kora óta

Az edző maga is hétéves kora óta játszik a helyi csapatban, sőt egy rövid ideig tanulmányai miatt a tiszaújvárosi együttesben is szerepelt. Jelenleg edzői tanulmányokat folytat a munka mellett. Megosztva tartják az edzéseket, utaztatják a csapatokat a versenyekre.

Az U11–U12-es lányok a bajnokság legfiatalabb csapataiként fordulóról fordulóra veszik fel a harcot a náluk idősebb csapatokkal több-­kevesebb sikerrel. A serdülő lánycsapat négy győzelemmel és négy vereséggel zárta az Országos Serdülő Leány Kosárlabda Bajnokság alapszakaszának küzdelmeit. Kiemelkedő eredmény, hogy az U11-es fiúcsapat veretlenül, hat győzelemmel várja a következő bajnoki fordulót.

Az U12-es fiúcsapat is remek eredményekkel rendelkezik, többek között maguk mögé szorították az egri és a salgótarjáni sportiskola csapatait. A lányok versenyeztetésével kapcsolatos költségeket teljes egészében a DVTK biztosítja, a fiúk felkészülését, versenyeztetésének költségeit a szülők, valamint a pályázatok adta lehetőségek biztosítják. Az edzési lehetőségek javításához a DVTK ígérete szerint felújítják az Egressy Béni Általános Iskola tornacsarnokát. A mezőcsáti önkormányzat a fiúk bajnoki mérkőzésre való utazását támogatta három alkalommal.

A szép eredmények eléréséhez a széles körű összefogás mellett további támogatók megnyerését is célul tűzték ki, hiszen mivel saját bevételük nincs, a TAO-s támogatás önrészének megteremtése nem egyszerű feladat.

- ÉM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában