2016.05.21. 15:37
Gázszerelők, ápolók is szerepeltek a szakmák „sztárjainak” sorában
Miskolc - „A legtöbb, amit tehetek az emberekért, hogy ott vagyok, ha baj van.” Egy komplett gázrendszert kellett kiépíteniük a versenyzőknek a közelmúltban megrendezett Szakma Sztárja versenyen.
Miskolc - „A legtöbb, amit tehetek az emberekért, hogy ott vagyok, ha baj van.” Egy komplett gázrendszert kellett kiépíteniük a versenyzőknek a közelmúltban megrendezett Szakma Sztárja versenyen.
Négy óra állt rendelkezésükre, hogy elvégezzék ezt a feladatot. Vass Attila a verseny második napján megcsúszott az idővel, de így is dobogós lett, szakmájában a harmadik helyezést érte el.
Sokoldalú ez a munka, mindig mást kell csinálni. Vass Attila
Szimpatikus volt
Attila a Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolájában végzős, a központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő szakmát tanulta. Azért ezt választotta, mert – mint fogalmazott – szimpatikus volt számára ez a szakma, mára pedig megszerette, és a jövőben is ezzel szeretne foglalkozni. „Sokoldalú ez a munka, mindig mást kell csinálni, de persze nagy felelősséggel is jár” – mondta.
Attilának már munkája is van, a gyakorlóhelyén elkezdhetne dolgozni, de ő úgy döntött, az érettségi után is szeretne még tanulni, a technikusi képzésen folytatja jövőre.
Szeretek segíteni, nem riasztanak vissza a nehézségek. arga Fanni
Nem bánta
„Véletlen volt, hogy ide jelentkeztem, faipari technikusira akartam, de az akkor nem indult” – árulta el Pető Mátyás. De nem bánta meg, hogy kitanulta a központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelést, mára megszerette a szakmáját.
Mátyás osztálytársa Attilának, és a Szakma Sztárja versenyen is együtt indultak. Neki nem sikerült dobogós helyezést elérnie, ő negyedik lett. „A verseny izgalmas volt. Először nem tudtam, mit kell majd csinálnom, de aztán jött magától” – mondta Mátyás.
– A csúcson kell abbahagyni – tette hozzá viccesen, amikor a jövőről kérdeztük. Ő ugyanis nem a szakmájában fog elhelyezkedni, hanem a családi vállalkozásban dolgozik majd. „Később talán folytatom a központifűtés- és gázhálózat-szerelést, de most a családi vállalkozásban van rám szükség, ott fogok segíteni” – tudtuk meg.
Véletlen volt, hogy ide jelentkeztem. Pető Mátyás
Családi hagyomány
„Két szituációs feladat volt, az egyik egy mozgáskorlátozott beteg mozgatása, a másik egy cukorbeteg ellátása” – ezt már Varga Fanni mesélte, aki szintén részt vett a Szakma Sztárja versenyen. Igaz, ő az ápoló szakmában mérettette meg magát, és negyedik lett.
Fanni jelenleg másodéves a Miskolci Szakképzési Centrum Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskolában. „Nálunk családi hagyomány, hogy az egészségügyben dolgozunk, én is ezért választottam ezt a szakmát. Anyukám is ápoló, de van védőnő, orvos is a családban. Nehéz terület, nem is könnyű megtanulni, de szeretek segíteni az embereknek, és nem riasztanak vissza a nehézségek” – mondta.
Hozzátette: „A legtöbb, amit tehetek az emberekért, hogy ott vagyok, ha baj van.”
Fannitól azt is megtudtuk, mindenképp az egészségügy területén szeretne továbbtanulni, diplomát szerezni.
ÉM-NSZR