Helyi közélet

2016.05.08. 20:21

Az ezüstös barcikai súlyemelő még lehet első is

Kazincbarcika - Egyelőre nem tudni, hogy a fehérorosz Európa-bajnok követett-e el doppingvétséget.

Kazincbarcika - Egyelőre nem tudni, hogy a fehérorosz Európa-bajnok követett-e el doppingvétséget.

Tavaly nyáron ezüstérmet szerzett a svédországi Landskronában megrendezett serdülő Európa-bajnokságon a Kazincbarcikai VSE 15 esztendős súlyemelője, Holló Szilárd. A borsodi klub sportolója a +94 kilogrammban lett második 265 kilogrammos összteljesítménnyel (szakítás 118 kg, lökés 147 kg), a győztes fehérorosz Herman Mikhailau ugyanilyen mennyiséget hozott össze, ám mert testsúlyban kevesebbet nyomott, mint Holló, az övé lett az első hely. Hónapokkal később elterjedt a hír Mikhailauról, hogy doppingvétséget követhetett el és emiatt utólag a barcikai tárcsást hirdethetik ki kontinensbajnoknak.

Bevett szokás

Mivel az ügyben az utóbbi időben nem történt hivatalos bejelentés, megkerestük a Kazincbarcikai VSE vezetőedzőjét, Pátrovics Gézát.

– Mi sem tudunk semmit – jelentette ki szerdán lapunknak a szakember, többszörös masters világ- és Európa-bajnok, volt szövetségi kapitány. – Bennünket semmilyen szerv, így a Magyar Súlyemelő Szövetség sem tájékoztatott arról, hogy pontosan hogyan áll ez a történet, hogy egyáltalán történt-e doppingvétség akár a versenyen, akár azt megelőzően, ami miatt diszkvalifikálták volna Mikhailaut. Általánosságban a bevett szokás az, hogy ha valaki megbukik az ellenőrzés során, akkor az a versenyző, aki ezáltal előrébb lép, a következő hasonló versenyen kaphatja meg a fényesebb érmet. Természetesen örülnénk neki mind a ketten, ha Szilárd Európa-bajnoknak mondhatná magát, utólag is, de nyilván azt az érzést, amikor az ember a dobogó tetején áll és hallgatja a Himnuszt, nem lehet pótolni. A klub történetében nem ez lenne az első ilyen eset, ugyanis 2002-ben az antalyai felnőtt Európa-bajnokságon versenyzőnk, Ráki Henrietta az 58 kilós súlycsoportban szakításban a legjobb lett, lökésben és összetettben harmadik, ám a lengyel Aleksandra Klejnowska doppingvétsége miatt utóbbi kettő ezüstre módosult.

Nincs információ

Tudható-e az, hogy a fehér­orosz versenyző doppingvétséget követett el? – kérdeztük dr. Tiszeker Ágnest, a Magyar Antidopping Csoport vezetőjét.

– A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség, az IWF tájékoztatása alapján nincs információ arra vonatkozóan, hogy IWF eseményen a kérdezett sportoló doppingvétséget követett volna el, de ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a Fehérorosz Nemzeti Dopping­ellenes Szervezet ellenőrizte a sportolót saját hazájában, és náluk került kimutatásra a sportoló mintájából tiltott szer. Erre vonatkozóan az IWF kéri a Belarus NADO állásfoglalását, de az eddig a pillanatig még nem érkezett meg – nyilatkozta lapunknak szerdán a szakember.

- ÉM-MI -


Kétszer Lengyelország

Pátrovics Gézánál érdeklődtünk arról is, hogy tanítványa milyen versenyeken van túl eddig az idei esztendőben és még milyen megméretések várnak rá.

– Szilárd a Szerencsen megrendezett diákolimpián 291 kilogrammot teljesített összetettben, amivel győzött – mondta a szakvezető. – Május 21-én mi rendezzük a kelet-magyarországi csapatbajnoki fordulót, és a KVSE színeiben természetesen dobogóra lép majd, ez a verseny felmérő lesz a július közepi, lengyelországi ORV-re. A napi munkájából le lehet szűrni, hogy bő két hét múlva képes lehet a 300 kiló környéki összeredményre is. Idén a serdülőből fellépett az ifjúságiak közé, szeptemberben ezen korcsoport Eb-jének Lengyelország ad otthont. Ez csupán pár állomás, mert még indul más megméretéseken is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában