Helyi közélet

2016.04.15. 10:30

"Vegyenek terepjárót, hogy tudjanak közlekedni"

Sima, Baskó - Hat kilométer 20 perc alatt, autóval. Hogy hol? A megye talán legrosszabb útján.

Sima, Baskó - Hat kilométer 20 perc alatt, autóval. Hogy hol? A megye talán legrosszabb útján.

Egy ajánló szerint Észak-Magyarország egyik legbékésebb kirándulóhelyére, az Aranyosi-völgybe tartunk. Egészen pontosan Simára és Baskóra, ahol a megyében talán a legrosszabbak az utak. Erről tanúskodnak olvasóink levelei is.

Ne haragudjon, de ez már röhej... Takács Vincéné.

„Ivancsó László, Sima falugondnoka vagyok!” – mondja egy határozott kézfogású férfi. Beszélgetünk a helyi útviszonyokról, majd nem sokkal később a simai kisbuszban ülünk már – „mert a maguk kocsija biztos nem jönne ki onnan” – és Baskó felé vesszük az irányt.

Temetési menet az útnak

– A legnagyobb baj az, hogy a vízelvezető árkokat nem csinálják meg, így nem tud elfolyni a víz – magyarázza. – Ez legalább nyolc éve gond. Korábban? Még jobb volt: kijöttek és kikátyúzták, de már nem kátyúznak. Anyukám Baskón lakik, esténként el szoktam szaladni hozzá. Ami régebben 5 perces út volt (6 kilométer a távolság Baskó és Sima között) az most már közel 20 perc. Na, figyeljenek, most jön a rosszabb szakasz. Esőben lehordja a sarat, a földet az erdészeti bekötőutakról. Borzasztó. Mindent megpróbáltunk már: képviselő, miniszter, de semmi. Mondtam, hogy hívjuk meg a sajtót és rendezzünk egy temetési menetet az útnak, hogy lássák mi van. Tudja, mit mondott a közút? Vegyünk terepjárót, hogy tudjunk közlekedni. Jó poén, igaz?

Csodás a hely, sokadszor ámulunk rajta. László arról is beszél, hogy négy-öt falusi turizmussal foglalkozó ember volt korábban Baskón, de talán már egyik sincs itt. Az út miatt. Közben int a szemből érkező zöld postásautónak.

– A postásautót havonta kétszer tréler viszi el – meséli. – A volános buszvezető pedig kapával jár. Ha olyan helyen áll meg a víz, akkor ő igazgatja el, hogy az árokba menjen. Kaptak amúgy új, modern buszt, de az itt tönkremegy, így aztán 40 éves Ikarusszal járnak errefelé. Az magasabb és nem akad fel. Baskón Takács István nyugdíjas portája előtt állunk meg. Azt mondja, abból a szempontból jó, hogy ilyen az út, hogy így nem jönnek ide emberek. Se idegenek, se rokonok.

Csak végszükség esetén

– Lehetetlen itt közlekedni – jelenti ki. – Az autót nem merem használni, csak végszükség esetén, ha orvoshoz kell menni. De az utat használni kell, mert boltba Abaújszántóra megyünk.

Némi csend után elmondja, hogy tíz éve még hármasban lehetett közlekedni, most egyesben. Volt már aláírásgyűjtés, feljelentgetés, de nincs eredmény.

– A végeken egy picit befelé fordul az ember… – teszi hozzá. – Ha nem nyúl bele a politika, kilátástalan a helyzetünk.


Helikoptert vennének...

Takács Vincéné, Sima polgármestere 40 éve él itt. Arról beszélt, hogy a turizmus azért nem működik igazán, mert némi túlzással megközelíthetetlenek. „A legfrissebb az, hogy magánemberek írtak levelet különböző illetékeseknek, de semmitmondó válaszokat kaptak” – mondta. – „Reméljük, hogy egyszer tudunk helikoptert venni, hogy tudjunk közlekedni. Ne haragudjon, de ez már röhej… Kínunkban nem tudunk mit mondani. Nekem mindkét szomszédom debreceni, tele vagyunk üdülőkkel, de a kirándulók azt mondják, nem jönnek többet, mert az út rossz.”


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában