Helyi közélet

2016.04.12. 09:09

Felélesztették a szép és kedves hagyományt Nekézsenyben

Nekézseny - Nekézsenyben komoly energiát fordítanak arra, hogy feltárják a falu múltját és megújítsák a meglévő hagyományokat.

Nekézseny - Nekézsenyben komoly energiát fordítanak arra, hogy feltárják a falu múltját és megújítsák a meglévő hagyományokat.

Ennek jegyében emlékeztek meg a településen nyugvó Szeleczky Zita születésének századik évfordulójáról, és megünnepelték Nekézseny első ismert, írásos emlékének hatszáz éves jubileumát is. Ugyancsak tavaly hozták létre a helyi múzeumot, a Hagyományok Házát, valamint két évtizedes csend után ismét szól a Pávakör, amely a citerazenekarral együtt a környéken már számos közösségi programon szerepelt sikeresen.

Hagyományainkat nem csak őrizzük, továbbadjuk őket. Uj-Tózsa Csabáné

Ettek, ittak, daloltak, táncoltak

– Hagyományainkat nemcsak őrizzük, hanem arra is törekszünk, hogy továbbadjuk őket a fiataloknak – mondta el kérdésünkre Uj-Tózsa Csabáné, polgármester. – Az idősebbek még emlékeznek az asszonybálra, amely nekézsenyi néprajzi források szerint fonóházhoz, mégpedig az asszonyfonóhoz köthető. Eszerint a fonás befejezésével a fonóházban tartott „asszonybálon” ettek, ittak, daloltak és táncoltak az asszonyok. Tudunk arról is, hogy egy-egy háznál, szűkebb körben is tartottak összejöveteleket. Ennek jegyében rendezte meg az Együtt Nekézsenyért Egyesület újra az Asszonybált abban a reményben, hogy a régi hagyományból új születik majd.

A programon 80 ember vett részt, akik hallhattak köszöntőket, megnyitóbeszédet és visszaemlékezéseket a régi asszonybálokról. A vendégek láthattak képgalériát a nekézsenyi lányokról, asszonyokról, megnézhettek egy filmet egy régi lakodalomról, énekelhettek a Pávakörről szóló film dalaival. Az asszonyok mulatságát jövőre is megtartják, mert Nekézsenyben nem hagynák elveszni ezt a szép és kedves hagyományt.

ÉM-ME

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában