Helyi közélet

2016.03.17. 21:52

Kutatás: kevesebbet dohányoznak a magyar tinédzserek, mint 2010-ben

Budapest - Kevesebb alkoholt isznak és kevesebbet dohányoznak a magyar tinédzserek, mint 2010-ben, más országokkal összehasonlítva azonban még mindig kedvezőtlenek a magyar adatok - közölték azon a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón, amelyen az Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása elnevezésű nemzetközi kutatás friss jelentését ismertették.

Budapest - Kevesebb alkoholt isznak és kevesebbet dohányoznak a magyar tinédzserek, mint 2010-ben, más országokkal összehasonlítva azonban még mindig kedvezőtlenek a magyar adatok - közölték azon a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón, amelyen az Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása elnevezésű nemzetközi kutatás friss jelentését ismertették.

A felmérés az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet (Nefi) együttműködésében készült.

A rendezvényen Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a következő hónapokban a kormányzat szakértők bevonásával újabb népegészségügyi programot alkot, amelyet még idén szeretnének elindítani.

A helyettes államtitkár szerint pozitív irányba változott a magyar fiatalok egészségmagatartása, azonban még sok tekintetben elmarad a fejlettebb országokban tapasztalttól.

Beneda Attila közölte, hogy egyre több európai ország vezet be népegészségügyi termékadót, és a mai napig érdeklődnek külföldről a magyar szabályozás iránt, amelynek megalkotása egy "hihetetlen innovatív lépés" volt a kormány részéről.

A kutatás eredményeiről szólva Török Krisztina, a Nefi főigazgatója hangsúlyozta, hogy az adatok szerint Magyarországon kiemelkedően erősek a tizenévesek baráti kapcsolatai. A 11 és 13 évesek körében a magyar tanulók számoltak be a legnagyobb arányban erős baráti támogatásról, míg a 15 évesek között csak a svájci fiatalok előzik meg a magyarokat.

A túlsúlyos magyar fiatalok aránya - mintegy húsz százalék a 11-15 évesek körében - nem változott a korábbi kutatás óta, ez európai viszonylatban továbbra is közepesnek mondható. A táplálkozási szokások azonban kedvezően módosultak: többen fogyasztanak naponta zöldségféléket.

A főigazgató arról is beszélt, hogy bár nem elegendő mértékben, de nőtt a testmozgás gyakorisága. A fiatalok kevesebbet nézik a televíziót, ugyanakkor többet használják a számítógépet.

Pusztai Zsófia, a WHO magyarországi képviseletének vezetője a nemzetközi eredményeket ismertetve azt emelte ki, hogy bár a fiúk túlsúlyosabbak, a lányok nagyobb arányban tartják magukat annak. A lányok rosszabb mentális állapotról számolnak be, mint a fiúk, és a nemek közötti különbség az életkor előrehaladtával növekszik.

A képviselet-vezető elmondta, hogy a táplálkozási szokások szintén romlanak az életkorral: mind a reggelizés, mind a gyümölcsfogyasztás gyakorisága csökken.

A rendezvényre készített összegzésben azt írták, hogy a kutatás szerint a fiatalok egészségét és jóllétét aláássák a társadalmi és a nemi egyenlőtlenségek. A kedvezőbb társadalmi-gazdasági hátterű családokban magasabb szintű a támogatás és a kommunikáció, így jobb a lelki egészség. Szereket inkább a fiúk fogyasztanak, míg a mentális egészségük a lányoknak veszélyeztetettebb.

A négyévente végzett reprezentatív felmérést (HBSC) 2010 után 2014-ben hajtották végre, ennek a kutatásnak a kielemzett eredményeit hozták most nyilvánosságra. Negyvenkét európai és észak-amerikai országot vizsgáltak, amelyekben 11, 13, 15 és 17 éves, iskolába járó gyerekeket kérdeztek meg, összesen csaknem 220 ezret.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában