Helyi közélet

2016.02.05. 09:18

„Nem vonulni akartunk” - a pedagógusok elmondták véleményüket

Miskolc - A pedagógusok azt várják, hogy az oktatás irányítói javítsák ki a hibáikat.

Miskolc - A pedagógusok azt várják, hogy az oktatás irányítói javítsák ki a hibáikat.

Többezres tömeg tüntetett szerdán a kormány oktatáspolitikája ellen Miskolcon. A hallgatás csendjét a Herman Ottó Gimnázium nyílt levele törte meg, ami aztán országos összefogássá duzzadt.

A tüntetés főszervezője a Pedagógusok Szakszervezete Miskolc Városi Szervezete volt, melynek városi titkára, Béres Ildikó a következőképp értékelt tegnap:

– A demonstrációt azért szerveztük, hogy kifejezzük egyetértésünket a Herman Ottó Gimnázium nyílt levelében leírtakkal. Azt szeretnénk, ha elkezdődnének az érdemi tárgyalások, és hogy végre választ kapjunk a felvetéseinkre. A Herman gimnázium a nyílt levelére, a fővárosi Teleki gimnázium a 16 pontjára, mi pedig a 12 pontunkra. Mert hivatalosan ez még nem történt meg. Azt várjuk, hogy az oktatás irányítói tegyék jóvá, amit elrontottak – sorolta a titkár.

Hozzátette: már szervezik a PSZ által meghirdetett február 13-ai, budapesti tüntetést. Úgy néz ki, sokan akarnak majd részt venni rajta megyénkből. Jelezte: a pedagógusok rájöttek, hogy nem kell félni, hanem össze kell fogni. – Örültünk, hogy nagyon sokan voltak, sokkal többen, mint eredetileg gondoltuk, és minden különösebb probléma nélkül lezajlott a demonstráció. Az pedig, hogy Soros György alapítványa támogatta volna a tüntetést, nem igaz. Minden kiadásunkat számlákkal tudjuk igazolni – jelezte Béres Ildikó.

„Kezdődjön az átalakítás!”

Pilz Olivér, a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke úgy fogalmazott: a többezres tömeg már meggyőző létszámnak számít. Nem emlékszik, hogy vidéken tüntettek volna valaha az oktatás ügyéért ennyien. Ez a létszám azt is igazolta, hogy az oktatásban országos problémákról van szó, fogalmazott az elnök.

– Azt azonban nem mondhatom, hogy de jó, győztünk. Mert igazából nem akartuk az utcára vinni a problémákat, hanem azt szerettük volna, ha megkezdődik az oktatási rendszer átalakítása, hogy a magyar oktatás megfeleljen a 21. század követelményeinek. A jövő hétre összehívott köznevelési kerekasztalnál pedig mindenképpen ott kellene ülniük az alulról jövő kezdeményezés képviselőinek, hiszen a Nemzeti Pedagógus Karnak, épp a létrehozási körülményei miatt, nagyon kevés a támogatottsága a pedagógusok körében – magyarázta Pilz Olivér.


„Foglalkozniuk kell vele”

– Véleményem szerint átütöttük az ingerküszöböt, a döntéshozók ezután nem tehetik meg, hogy továbbra sem foglalkoznak az oktatás ügyé­vel. Annak is örülök, hogy méltósággal, botrány nélkül zajlott le a tüntetés. Az esemény sikert jelent a magyar oktatásnak, de siker az érdekvédők számára is. A tüntetés talán meggyőzte a pedagógusokat, hogy szükség van a szakszervezetekre – mondta lapunknak Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete megyei és regionális ügyvivője.

A PDSZ megyei választmányi tagjai is komoly szerepet vállaltak a demonstráció szervezésében.




Miskolc - Hosszú sorokban vonulnak a tiltakozó tanárok Miskolcon a Herman Ottó Gimnáziumtól a Hősök teréig szerdán délután. A szakszervezetisek előbb az MVK Zrt. telephelye előtt sepregettek, demonstrálva a szakszervezeti jogok eltiprása ellen és Zelenka László érdekvédelmi vezető mellett, majd a belvárosban csatlakoztak a pedagógusokhoz. A Hősök terén több mint 5 ezren hallgatták meg a színpadon felszólalókat. Fotós és videós összeállításunk a miskolci megmozdulásról.

Miskolc - Én is buszvezető vagyok! – kiáltotta az egyik felszólaló az MVK előtti tüntetésen szerdán.

Miskolc - „Leszóltak” a miskolci óvodákba a demonstráció miatt?

Miskolc, Budapest - A fővárosi Teleki gimnázium tanárai is itt voltak a miskolci tüntetésen.

Miskolc - Több ezren vettek részt szerdán Miskolcon a kormány oktatáspolitikája ellen szervezett tüntetésen.

Miskolc - A központosítás, a tananyag és a bürokrácia csökkentéséért, megfelelően előkészített reformokért, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemeléséért, a tanári életpályamodell korrekciójáért és az oktatási rendszer bérfeszültségeinek feloldásáért, valamint a "rendszerszintű hibák" orvoslásáért demonstráltak pedagógusok, szülők, diákok és civilszervezetek képviselői Miskolcon szerda este. A tüntetésen néhány ezren voltak.

Fáklyás tüntetés indult a Herman Ottó Gimnáziumtól szerdán délután. A demonstráció főszervezői a Pedagógusok Szakszervezete városi titkárai, de számos más érdekvédelmi szervezet is csatlakozott a kormány oktatáspolitikája elleni tiltakozáshoz. Az Észak-Magyarország helyszíni tudósítása a tüntetésről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában