Helyi közélet

2016.01.11. 23:24

Téli vásár Miskolcon: marad valami azért karácsony utánra?

Miskolc - Van, aki jól kihasználta az akciókat, mások csalódottan mentek haza.

Miskolc - Van, aki jól kihasználta az akciókat, mások csalódottan mentek haza.

Két kislányával válogat a pulcsik között Eszláriné Saraffi Melinda. Sok mindent szeretnének venni, nadrágot, pulóvert és cipőt is, de eddig nem sok sikerrel jártak.

Ha szükség van rá

– Már öt üzletben voltunk, de eddig csak egy sapka tetszett meg – meséli az édesanya. – A munkahelyemen kaptam ruha­pénzt, azt szeretnénk most elkölteni, de nem túl nagy a választék. Pedig a kedvezmények nagyok január elején, csak karácsony előtt kifosztották az üzleteket.

Kérdezzük Melindától, mit tapasztal, valóban 70 százalékkal olcsóbbak a ruhák, mint azt a reklámtáblák hirdetik?

– Valamivel olcsóbbak, de azért azt nem hiszem, hogy 70 százalékkal. Az az igazság, hogy mi főleg akkor veszünk ruhát, amikor szükség van rá, és nem akkor, amikor olcsóbbak – jegyzi meg.

Szülinapi pénzből

Szombat délelőtt a Miskolc Plazában jártunk, hogy megtudjuk, kinek hogyan sikerül kihasználni a téli vásár akcióit. A forgalom a szokásos volt, sehol nem tolongtak az emberek.

Egy másik ruházati üzletben fiatal, vidám lányokkal találkozunk. Gyarmati Lili elárulja, ő minden évben várja a leárazásokat. Szerencsés, mert januárban van a szülinapja, és az ajándékba kapott pénzt ruhákra költheti. Mégpedig a téli vásárban olcsóbbá vált ruhákra. Lelkesen magyarázza, hogy nagyon jó árakkal találkozott. Volt olyan ruha, amit féláron vásárolt meg, egy másikat 3 ezer forinttal olcsóbban az eredeti áránál. Az emeleten is szétnézünk, itt is akcióznak az üzletek. Szabó Nóra a cipőket nézegeti.

Fehér blúzt

– Én tulajdonképpen egy jó meleg téli pulcsit szerettem volna venni, de nem sikerült. Mert az igaz, hogy ilyenkor, januárban hozzá lehet jutni olcsó ruhákhoz, de olyat nem találtam, ami nekem tetszett volna vagy jó lett volna a mérete vagy télre elég meleg lett volna. Én úgy látom, hogy a téli vásáron azoktól a termékektől akarnak megszabadulni a kereskedők, amelyeket nem vett meg senki. És nekem az is gondot jelent, hogy nem találok az igazán hideg időkre való meleg kabátot, pulóvert vagy nadrágot, mert mindegyik vékony – sorolja Nóra egy szuszra észrevételeit. Aztán megtudjuk, hogy csak egy fehér blúzt tudott vásárolni több mint 50 százalékos kedvezménnyel. Örül neki, mert az egyetemi államvizsgára erre is szüksége lesz, a tudása mellett persze.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában