Helyi közélet

2016.01.13. 21:44

Szénbányászat: Szándék és sok pénz kérdése is a kitermelés

Miskolc - Megyénkben sok területen található még különböző célra kitermelhető szénvagyon.

Miskolc - Megyénkben sok területen található még különböző célra kitermelhető szénvagyon.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bányakapitányság két évvel ezelőtt készített tájékoztatót a megye ásványinyersanyag-előfordulásairól és a kitermelésük érdekében végzett bányászati tevékenységek helyzetéről. Az összefoglaló alapján a következő területeken lehet esélye külfejtéses formában vagy mélyművelésben szénbányát nyitni.

Komjáti

Részben megkutatott előfordulás, melynek ásványvagyona már ma is ismert annyira, hogy a bányanyitást el lehet kezdeni. A nyilvántartások szerint földtani vagyona 57 millió tonna lignit. A bányanyitás jelenlegi ismeretek szerint természetvédelmi szempontok miatt nem engedélyezhető.

Szendrő

Részben megkutatott előfordulás, ismert földtani készlete 11,6 millió tonna, melyet további kutatással szükséges pontosítani. A külfejtés 2–3 éven belül megnyitható.

Szőlősardó-Teresztenye

A területen 3 kutatási jogosultság van, az eddigi adatok szerint az előfordulás földtani vagyona mintegy 4,5 millió tonna. Külfejtéses művelése ugyancsak néhány éven belül megkezdhető.

Bükkábrány

További lehetőségként mutatkozik a bükkábrányi külfejtés termelésének olyan módon történő átalakítása, hogy az eddig szinte kizárólagosan erőművi célra történő termelés egy része közintézményi és lakossági fűtőanyag-ellátást is szolgáljon (A Mátrai Erőmű Zrt. jelenleg is – egyre növekvő mértékben – értékesít a lakosság számára is fűtési lignitet – a szerk.).

Dubicsány I. bányatelek

A bányászati jog birtokosa a felszámolás alatt álló Borsodi Energetikai Kft. volt. A kitermelhető készlet 52,3 millió tonna. A területen bányászati tevékenység – leszámítva két kutató lejtősakna lemélyítését, amellyel elérték a széntelepet – korábban nem folyt. Az előfordulás alkalmas lehet akár évi 1–1,5 millió tonna szén kitermelését is biztosítani tudó bányaüzem telepítésére is.

Tardonai kutatási terület

A már megkutatott előfordulás földtani készlete 48,6 millió tonna. A területen bányászati tevékenység korábban nem folyt. Az előfordulás alkalmas évi 0,5–1 millió tonna termelési kapacitású bányaüzem telepítésére.

Miskolc, Forrásvölgy

Korábban részben megkutatott terület, 39,1 millió tonna nyilvántartott földtani készlettel. Koncessziós pályáztatás eredményeképpen a tardonaihoz hasonló kapacitású bányaüzem kialakítására alkalmas.

Farkaslyuk

A bezárt farkaslyuki bányaüzem területén lévő előfordulás, ahol a nyilvántartott földtani vagyon 12,5 millió tonna. Eredményes kutatás esetén alkalmas lehet bányanyitásra. Pár éve az úgynevezett Tanbánya kezdte meg működését a területen.

Sajómercse II.

A volt putnoki bányaüzem területével szomszédos megkutatott előfordulás, amelyen koncessziós pályáztatásra kerülhet sor. Földtani készlete 88,7 millió tonna.

ÉM


Budapest, Miskolc, Pécs - Új technológiát találtak ki a nehezen feltárható széntartalékok hasznosításáért.

Miskolc - „A megújuló és az új energiák közül sokféle létezik. Mi foglalkozunk a szénnel is – nyilatkozta lapunknak Nozomi Sagara, a NEDO környezetvédelmi főosztályának főigazgatója, amikor megyénkben járt.

Budapest, Miskolc - A WWF állítja: zsák­utcában a szénalapú gazdaság. De mi lesz a megyénkbeli tervekkel?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában