Helyi közélet

2015.12.11. 17:07

Radiátor, ami „öltözteti” a falakat Miskolcon

Miskolc - Ne csak fűtsön, díszítsen is – vallja a Beta­therm vezetése.

Miskolc - Ne csak fűtsön, díszítsen is – vallja a Beta­therm vezetése.

Negyedszázaddal ezelőtt, 1990. szeptember 30-án jegyezték be a miskolci Betatherm Kft.-t, a társaság azóta foglalkozik acél fűtőtestek gyártásával.

A neves jubileumot partnereik, barátaik körében ünnepelte tegnap Bányai Zoltán ügyvezető és csapata, akik az elmúlt 25 évben készült fényképek segítségével igyekeztek fel­eleveníteni és megmutatni a történteket.

A kezdetekről

– A Betatherm indulása előtt mágnesszelepek gyártásával foglalkoztunk, amit a társaság megalapítása után folytattunk még, de ezzel párhuzamosan új termék gyártásába is kezdtünk. Ez volt a radiátor – jelezte Bányai Zoltán.

Mint mondta, kezdetben kizárólag fürdőszobai cső­radiátorokat készítettek, majd 2003-ban szobai radiátorokkal bővült a paletta. Mindeközben nemcsak a termékek körét bővítették, hanem a telephelyet is, pontosabban 2002-ben megvették a társaságnak jelenleg is otthont nyújtó Sajószigeti úti ingatlant.

A szükséges fejlesztéseket követően párhuzamosan folyt a munka, a Futó utcán legyártott radiátorokat a Sajószigetire hordták festeni.

– Egy idő után egyértelművé vált, hogy nem folyhat két helyen a gyártás, így belekezdtünk az építkezésbe, és 2012 végén beindult a próbaüzem, majd 2013 elején megtörtént az ünnepélyes átadó is – ismertette az ügyvezető.

Termékeiket nagy méretválasztékban, sok színben készítik, és egyedi igények kielégítésére is vállalkoznak. A 100 százalékban magyar tulajdonú cég az elmúlt 25 év alatt nemcsak a hazai piacon vált ismertté, exporttevékenységét Németország és Svájc után Angliára, Hollandiára, Japánra és Olaszországra is kiterjesztette, és mára meghatározó szerepet tudhat magáénak Európa radiátorgyártásában.

Belsőépítészeti elem is

– Sikereink alapját a minőség melletti elkötelezettség, a vevői igények maximális figyelembevétele és a gyártmányválaszték ezzel összhangban történő bővítése jelentik. Fejlesztési alapelveink közé tartozik, hogy a hőigény biztosításán túl a radiátornak belsőépítészeti elemként is funkcionálnia kell.

A környezet színvilágába illeszkedő, falfelületen és térelválasztó elemként is elhelyezhető, könnyen tisztán tartható radiátorok bútordarabként is szolgálnak. Termékeink között található fürdőszobába, konyhába, közlekedőhelyiségekbe, valamint lakószobába való radiátor is.

Minden termékünket CE megfelelőségi bizonylattal látjuk el, és az előírások betartásával beépített és üzemeltetett radiátorokra 5 év garanciát vállalunk – hangsúlyozta Bányai Zoltán.

A Betatherm radiátorain nincsenek sérülést okozó sarkok és élek. A gyártás során nem használnak egészségre ártalmas anyagokat és technológiákat, és ilyen anyagok a termékben és csomagolóanyagokban sem jelennek meg.

A vasfoszfátozott felületre elektrosztatikus porszórással felvitt környezetbarát, epoxi-poliészter porlakk a beégetés után tartós műanyag bevonatot képez, amely ellenáll a fertőtlenítő­szerek hatásainak is.

ÉM-UM


Számokban

  • A dolgozók létszáma: 70 fő

  • A beépített terület nagysága: 550 m2

  • Az évente gyártott radiátorok darabszáma: 25–30 ezer

  • A felhasznált acél alapanyag mennyisége: 700 tonna

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában