Helyi közélet

2015.12.14. 20:17

Jubileumra készülnek: 50 éves lesz Tiszaújváros

Tiszaújváros - Tiszaújváros 2016-ban ünnepli várossá nyilvánításának 50. évfor­dulóját.

Tiszaújváros - Tiszaújváros 2016-ban ünnepli várossá nyilvánításának 50. évfor­dulóját.

A város képviselő-testülete még áprilisi ülésén kifejezte szándékát, hogy a jubileumi programsorozat alapját a városi nagy rendezvények adják a következő évben. A hagyományosan megrendezendő programok mellett számos, az elmúlt 50 évre visszaemlékező rendezvényt tartanak a városban működő intézmények, önkormányzati gazdasági társaságok, valamint civil szervezetek.

Kiállítások sorozata

A kerek évfordulót ünnepelve januártól decemberig több, jelenleg Tiszaújvárosban élő és alkotó, illetve a városból elszármazott képző- és iparművész, fotós munkáiból nyílik kiállítás a Városi Kiállítóteremben, valamint a Derkovits Kulturális Központban.

Szintén egész éven át tartó rendezvénysorozatot szervez a Tiszaújvárosi Nyugdíjasok Egyesülete „50-en innen és 50-en túl” elnevezéssel. A jubileumi ünnepségsorozat fő eseményét megelőző napon, március 31-én nyílik a Helytörténeti Gyűjteményben található „Egy modern város született – Életmódváltás a dél-borsodi térségben” elnevezésű állandó kiállítás felújított, interaktív várostörténeti tárlat.

Retro majális

Az önkormányzat a Derkovits Kulturális Központtal együttműködésben a várossá nyilvánítás 50. évfordulója alkalmából tartandó Díszünnepséget 2016. április 1-jén rendezi meg.

Jövőre egy héten át retro majálisozhatnak a nosztalgiázni vágyók. Május 21-én a Derkovits Kulturális Központ szervezésében pedig részt vehetnek a településrészek szimbolikus összekötését jelképező „Kötődés” elnevezésű programon.

A Tisza Média Kft. által szervezett „Tiszaújvárosból jöttem, mesterségem címere…” rendezvényen pedig számos volt tiszaújvárosival találkozhatnak újra.

A fenti rendezvényeken túl az oktatási intézmények, a Helytörténeti Gyűjtemény, illetve a Tisza Média Kft. és a Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. együttműködésével több várostörténeti vetélkedőt, a várossá nyilvánítás óta eltelt időszakot felelevenítő és napjaink Tiszaújvárosát bemutató szöveg- és rajzpályázatot hirdetnek meg.

Sport sport hátán

Nemzeti Sportvároshoz méltóan a rendezvények sorából nem maradhatnak ki a sportra, a mindennapi mozgásra ösztönző események, vetélkedők, melyek közül kiemelkedő a márciusra tervezett 50 éves Nemzeti Sportváros rendezvénysorozat, és az év végi Jubileumi sulivetélkedő. A várossá nyilvánítás 50. évfordulója alkalmából szervezett programokat is tartalmazó 2016. évi rendezvénynaptárat a www.tiszaujvaros.hu honlapon minden érdeklődő megtalálhatja januártól.

Fél évszázad könyvben

A 2016-ra tervezett programok és rendezvények mellett Tiszaújváros önkormányzata több kiadvány megjelentetését is tervezi, melyekhez jelentős anyagi forrást is biztosít.

A várossá nyilvánítás 50. évfordulója alkalmából megjelenik egy Tiszaszederkény múltját napjainkig feltáró kiadvány, valamint a Tiszaújváros ipartörténetét feldolgozó és a Képes-Krónika együttes, díszdobozos reprezentatív kiadványok. Felújítják a korábbi Semmiből egészet című városfilmet, továbbá önkormányzati támogatással jelenik meg Stevanyik András A 66. város című könyve és Tokaji Edit szerkesztésében az 50 év 50 arc munkacímet viselő kiadvány.

ÉM-SZB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában