Helyi közélet

2015.12.10. 16:17

Első fokon már ítélkeztek a „fészekrakó” ügyben

Miskolc - Jó másfél órán át olvasta fel a bíró a Miskolci Törvényszék tanácsának ítéletét.

Miskolc - Jó másfél órán át olvasta fel a bíró a Miskolci Törvényszék tanácsának ítéletét.Dr. Péter Zoltán, a Miskolci Törvényszék tanácsvezető bírója 1 óra 32 percen keresztül olvasta fel a „miskolci fészekrakó per” néven ismertté vált büntetőügy első fokú lezáró határozatát.

A főként a miskolci Avasi lakótelepet érintő grandiózus ingatlancsalási ügynek az ítélethirdetéskor 290 vádlottja volt. Néhányan letöltendő, vagy felfüggesztett börtönbüntetést, vagyonelkobzást, többen próbára bocsátást, vagy megrovást kaptak.

Kijátszott szabályok

A miskolci „fészekrakó” ügy igazságszolgáltatási kiindulópontja 2008 szeptemberében volt, amikor az OTP Nyrt. ismeretlen tettes ellen tett feljelentést csalás és magánokirathamisítás miatt. Ekkor derült ki a pénzintézetnél, hogy az állami támogatással a Fészekrakó Program keretében kibocsátott lakásvásárlási hitelek közül nagy bajok vannak.

A nyomozást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Rendőr-főkapitányság kezdte meg, de összeférhetetlenség címén az ügy átkerült a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitánysághoz. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség 2010-ban kapta meg vádemelési javaslattal a nyomozati anyagot és a vádemelés 2012. év elején meg is történt. Ugyancsak összeférhetetlenség címén a bíróságon ma már a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség képviseli a vádat.

A Miskolci Törvényszék 2012 májusában tartotta az első tárgyalást az ügyben és három és fél esztendő után tegnap megszületett az első fokú ítélet. A bíróság első fokon bűnösnek mondta ki az elsőrensdő vádlottként feltüntetett B. Marianna ügyvédnőt, akit bűnszövetségben társtettesként folytatólagosan elkövetett csalás, vesztegetés, okirathamisítás miatt hét év börtönben letöltendő szabadságvesztésre és több mint 26 millió forint vagyonelkobzásra ítélték. A másodrendű vádlott, H. Márta, az ügyvédnő titkárnője 6 év börtönt kapott. Ugyanennyi börtön szabott ki első fokon a bíróság G. Sándorra (aki az „ügyfeleket” hajtotta fel) és B. H. Enikőre. A másik „felhajtó”, K Roland hét év börtönt 20 millió forint vagyonelkobzást kapott.

Egységes büntetések

Mintegy száz vádlott esetében – ők votlak a konrét lakáseladók és -vásárlók voltak - egy év szabadságvesztésvolt a büntetés, két évre felfüggesztve. Jó nyolcvan vádlott esetében megrovás szerepelt az ítéletben.

Hatalmas irathalmaz

Mint dr. Péter Zoltántól, a Miskolci Törvényszék tanácsvezető bírójának elmondásából megtudtuk, a nyomozati iratanyag mintegy 40 ezer oldalt tesz ki, amelyhez a bíróságon további 13 ezer oldalnyi irat egészített ki. A 161 tárgyalási nap jegyzőkönyvei 2400 oldalt tesznek ki.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában