Helyi közélet

2015.11.22. 12:33

Sült sütőtökkel kínálják majd a város apraját-nagyját a kertbarátkör tagjai

Sajóbábony - A cél az, hogy újra műveljék a kerteket, a telkeket a település lakói.

Sajóbábony - A cél az, hogy újra műveljék a kerteket, a telkeket a település lakói.

A sajóbábonyi tájház udvaráról lépünk be az önkormányzat mintakertjébe. Már kiszedték a hagymát, a sütőtököt, így csak az újonnan ültetett, két tucat őshonos fát tudjuk megnézni: debreceni muskotály szilva, ringló szilva, klasszikus alma, olvassuk el néhányon a feliratot.

A fákat nemrég ültették el, bíznak benne, hogy idővel el tudják majd őket terjeszteni a Sajóbábony környéki telkeken. Mert telkek vannak szép számmal, de sajnos sokat nem művelnek. Ez is a Sajóbábonyi Kertbarátkör egyik célja, hogy minél többen újra művelni kezdjék.

Sok a fiatal

A Sajóbábonyi Kertbarátkör jövőre lesz 15 éves, mondta Molnár Zoltán elnök. A civil szerveződést nemrégiben egyesületként jegyezték be, ez azért volt fontos lépés, mert ezentúl pályázatokon is indulni tudnak. Megtudtuk, a kertbarátkör a cél érdekében – hogy minél többen műveljék a földjeiket – rendszeresen szervez továbbképzéseket, ismeretterjesztő előadásokat a kertgazdálkodásról az érdeklődőknek, akik szép számmal vannak.

 

– Körülbelül harmincan jönnek el rendszeresen – jegyezte meg Molnár Zoltán és hozzáfűzte, az külön jó, hogy sok köztük a fiatal. Ez adja ugyanis a folyamatosságot és jelzi, lesz jövője a mostani tevékenységüknek. A mintakertnek is az a fő jelentősége, hogy be tudják mutatni a gyakorlatban is a kertgazdálkodás fortélyait.

Mi micsoda?

– Tavasszal, nyáron, kora ősszel pompázik a kert – mondja Molnár Zoltán és kolléganője, Bartha Lászlóné meg is erősíti ebben. Megtudjuk, olyankor gyakran jönnek iskolai csoportok, így meg tudják nekik mutatni, hogy néz ki a petrezselyem, a karalábé vagy épp a sütőtök. És most majd a fákat is, később a termésüket, hiszen azok gondozását is magukra vállalták. Mindketten magyarázzák, hogy nagyon jó adottságokkal bír a kert, sok minden megterem benne.

– Nagyon fontos, hogy sikerült megszerveznünk mindezt a mai munkanélküli világban – jegyezték meg. Hiszen ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy sikerül rávezetni az itt élőket a kertművelésre, arra, hogy ők is meg tudják termelni saját maguk számára a szükséges zöldséget, krumplit, hagymát.

– És mennyivel finomabb, mint a szupermarketben megvásárolt – vallják.

Jó ötlet…

Bartha Lászlóné arról mesél, hogy mennyire jó ötlet volt csatlakozni a Pro Lecsó programhoz is. Ő maga is tagja a kertbarátkörnek, majd mikor jött a lehetőség, ő is önkéntesként csatlakozott a programhoz. 6-8 fővel kezdték a kertet csinálni, a cél az, hogy a hátrányos helyzetűeket bevonják a kertművelésbe.

– Rengeteg sütőtökünk termett az idén – büszkélkedik. Egy részét kivitték a piacra, egy részét pedig tárolják, advent harmadik vasárnapján úgy tervezik, hogy a tájház kertjében található kemencében megsütik és vendégül látják vele a település apraja-nagyját. A sütő­tökön kívül birsalmalekvárt, és mindenféle süteményeket is kínálnak majd a kertbarátok a vendégeknek.

– Már tavaly is nagy sikerrel rendeztük meg a hasonló rendezvényt – mondta Bartha Lászlóné, akitől megtudtuk, hogy ő maga többször is sikert aratott süteményeivel különböző gasztronómiai versenyeken. El is árult nekünk két receptet, amit ezúton osztunk meg olvasóinkkal.


Bartha Lászlóné receptjei

Karácsonyi püspökkenyér

30 dekagramm lisztbe belekeverünk fél sütőport, 10 dekagramm mazsolát, 5 dekagramm étcsokit, 5 dekagramm diót, esetleg apróra vágott birsalmasajtot.

2 egész tojást kikeverünk 20 deka­gramm cukorral és 1 vaníliás cukorral, hozzáadunk 2 deciliter tejfölt is.

A kétféle keveréket összeöntjük, elkeverjük és sütőpapírral kibélelt őzgerincformába öntjük, és körülbelül 150–170 fokos sütőben lassan sütjük, szárítjuk.

Sörkifli

Hozzávalók

70 dekagramm liszt (20 dekagramm rétes, 50 dekagramm sima), 2 tojás sárgája, 1 deciliter olaj, 1 kefir, 1 deciliter tejben 1 csomag élesztő 1 kanál cukorral futtatva, 10–15 dekagramm reszelt sajt, 1 darab Ráma margarin 1 csapott evőkanál sóval kikeverve.

Elkészítése

A tésztát összeállítjuk, a sós margarin és a reszelt sajt kivételével. Jól kidolgozzuk, és hengert formálunk belőle, majd tíz felé daraboljuk. Egyenként lángos nagyságúra kinyújtjuk, megkenjük a sós margarinnal és megszórjuk reszelt sajttal, majd beborítjuk egy ugyanolyan méretű tésztalappal. Megnyomkodjuk és 16-felé vágjuk. A lapokat kívülről kezdve feltekerjük. Pihentetés után (kb. fél–1 óra) megkenjük tojással és megszórjuk reszelt sajttal, majd kisütjük.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában