Helyi közélet

2015.10.09. 15:08

"Jaj, nem látok semmit!" – "Nekünk mondja?!"

Miskolc - A gyakorlat azt tükrözi, hogy – egyenlő bánásmód ide vagy oda – a közigazgatási szervek ügyfélfogadásain hátrányt szenvednek a látássérültek.

Miskolc - A gyakorlat azt tükrözi, hogy – egyenlő bánásmód ide vagy oda – a közigazgatási szervek ügyfélfogadásain hátrányt szenvednek a látássérültek. Ezen igyekszik változtatni a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete. „Ismerj meg, hogy segíthess” projektjük során megyénk 20 közintézményében rendeznek szemléletformáló napokat, összesen 100 ügyintéző bevonásával. Csütörtökön a Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztályán jártak.

Nem mindennapi

Az egyesület elnöke, Barnóczki Gábor ismerteti a forgatókönyvet, s kiosztja a feladatokat. Az ügyfelek és a látássérültek párokat alkotnak, majd sorban eljátsszák a szerepeiket. Egyelőre az ügyintézők valós szerepkörben fogadják a látássérült ügyfeleket. Ők sem egyformák, különböző fokú a látásvesztésük is, van köztük, aki személyi kísérővel érkezik, van, aki vakvezető kutyával… S bár most „steril” a környezet, tehát a résztvevőkön és a médiamunkatársakon túl nincsenek mások, az ügyintézők kissé izgatottak.



Beáta megsúgja, eddigi munkája során egyszer találkozott látássérült ügyféllel, aki arra kérte, vezesse a pulthoz. Így amikor most Éva megérkezik, szintén felkínálja neki ezt a lehetőséget, de ő azt kéri, inkább szavakkal irányítsa őt. Beáta pedig meghatározza az irányt, a szöget, a szükséges lépések számát. Nem is akármilyen dicséretet kap az értékelésnél: eddig a projekt során ő volt a legprofibb segítő.

Megtudjuk azt is, hogy milyen eszközök léteznek, amelyek segíthetik a látássérültek ügyintézését.

– Az okostelefon és a digitális nagyító is sok mindenben segít – osztja meg „műsoron kívül” Szűcs Zsuzsa.

A szerepcseréhez szimulációs szemüveget kap, az egyik lencse teljesen takart, a másikon csak egy kis csövön át látni. Felteszi, s önkéntelenül felkiált: „Jaj, nem látok semmit!” Mire az elnök nevetve: „Nekünk mondja?!”

A kiértékelésnél fontos ismereteket szerzünk mindannyian. A látássérültnek sem szabad titkolnia állapotát, s határozottnak kell lennie abban, hogy miben kér segítséget. Aki pedig segít, annak ehhez kell igazodnia. Sem a több, sem a kevesebb nem jó, s a hogyan sem mindegy. A „kiképzett” ügyintézők már tudják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában