Helyi közélet

2015.10.14. 12:00

Felújították a Terézia-kápolnát Tokaj-Hegyalján

Tarcal - Egy turisztikai fejlesztés során, az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében felújították az 1750-ben épült, tarcali Terézia-kápolnát.

Tarcal - Egy turisztikai fejlesztés során, az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében felújították az 1750-ben épült, tarcali Terézia-kápolnát.

A hat turisztikai attrakciót felölelő, 2015 nyarán és őszén zajló beruházás legfontosabb elemének a műemléki védettség alatt álló Terézia-kápolna tekinthető, amelyet 1749-50-ben gróf Grassalkovich Antal építtetett Drese Gottfried mesterrel hálából adományaiért uralkodójának, Mária Teréziának. A kápolnát Szent Teréz tiszteletére szentelték fel, ugyanis a hagyományos tarcali szüretkezdő napon, október 15-én, Teréz napján tartanak búcsújárást a katolikus hívők - tájékoztatta az MTI-t a beruházást elvégző Gróf Degenfeld Szőlőbirtok.

Mint közleményükben emlékeztetnek, a második világháború után a kápolnát hamar kifosztották. Utoljára az 1980-as évek végén újították fel kívülről, így az új évezred elejére romos állapotba került. A rekonstrukcióval új fejezet nyílt az épület történetében, az ősszel befejeződő munkákat követően ugyanis értékes célpontjává válhat a helyi borturizmusnak. A Terézia-kápolna a szőlőbirtok kiemelt termőterületére, a Terézia-dűlőre biztosít rálátást, amely többek között a pincészet dűlőszelektált hárslevelű borának alapanyagát adja.

A 265 éves kápolnát kiépített tanösvény és kőzetbemutató támfal köti össze a borászatnak és a négycsillagos kastélyszállónak otthont nyújtó birtokközponttal, a birtokon pincemúzeum és bortrezor létesült, az aktív kikapcsolódás kedvelői számára pedig pétanque pályát és erdei tornaparkot alakítottak ki az Észak-Magyarországi Operatív Program 102 millió forintos támogatásával.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában