Helyi közélet

2015.10.04. 19:56

Barna Györgyre emlékezünk - "Olyan utat járt, amit előtte senki..."

Miskolc - Igazi lokálpatrióta volt, aki számos felajánlással, munkával segítette a város fejlődését.

Miskolc - Igazi lokálpatrióta volt, aki számos felajánlással, munkával segítette a város fejlődését.„Délig voltak a minisztériumban, mi szinte az utolsó pillanatban estünk be a pályázattal, körülbelül 11 óra körül” – emlékezett vissza Fedor Vilmos korábbi alpolgármester 2004. december 30-ára. Ezen a napon nyújtották be ugyanis Miskolc Európa Kulturális Fővárosa pályázatát, amely többkötetnyi anyagot tett ki. „Nem csak a tartalma volt erős, de küllemében is a legjobb munkának számított. Ez utóbbi Barna György munkáját dicsérte, hiszen ő öntötte formába, ő álmodta meg, hogyan nézzen ki a pályázati anyag. Majd a Lézerpontban elkészítették, ez Gyuri felajánlása volt” – mesélte a közelmúltban elhunyt barátjáról Fedor Vilmos, akit azért keresett meg lapunk, hogy vele együtt emlékezzünk a néhai üzletemberre.

Miskolc új színe

„2003-ban a város kezdeményezte egy új kiadvány megjelenését, ez volt a Miért Miskolc? füzet. Több nyelven jelent meg, ennek a színvilágát is Barna György találta ki. Miskolc színe ugyanis a piros-sárga, de érezte, ezzel a színnel nem lehet jól eladni a várost, ezért kitalálta a bíbort és aranyt, később ez lett az Operafesztivál színe is” – sorolta.

Barna György munkái közt említette azokat a kiadványokat is, amelyeket 1999 és 2000 között készített, a Vendégségben Miskolcon program keretében.

„Amikor a meghívott vendégek idelátogattak, a Lézerpont felajánlása volt, hogy a látogatásukból készült albumot kapják ajándékba” – tudtuk meg. Fedor Vilmos szerint rendkívül nagy dolog volt, ami akkor elindult a városban, Miskolcot újra elkezdték felfedezni. „Gyuri is érezte ezt, akkoriban kezdte el a Miskolccal kapcsolatos fotókat, képeslapokat gyűjteni, ebből több ezer lett. A terve az volt, hogy kiállítja, egy részét sikerült is” – mondta.

Dobrossy Istvánnal, a levéltár volt igazgatójával – aki szintén a közelmúltban hunyt el – sok kötetet jegyeztek, de a legnagyobb vállalkozás az volt, hogy a belváros történetét dolgozzák fel. „Ezt szerettük volna bővíteni, kilépni a belvárosból, a város más részeit is bemutatni. István írta volna a történelmi részt, Gyuri formába önti, én a legendákat teszem hozzá. De magamra maradtam” – fogalmazott Fedor Vilmos.

Amiben fantáziát látott

„Barna Gyuri igazi lokálpatrióta volt, de míg én szakmailag lelkesedtem egy-egy ötletért, ő higgadtan, üzletemberként vizsgálta meg, és csak a mellé állt, amiben fantáziát látott. Látta, hogy elindult akkoriban egy másfajta városfejlesztés, és ebben lehetőséget látott, a kultúra, a turizmus fellendülését” – tette hozzá.

Barna György gyűjteményére utalva Fedor Vilmos hangsúlyozta, hogy a város felelőssége, hogy mit kezd ezzel az óriási, Európában is egyedülálló anyaggal. „Komoly városi kötődésű relikviákat is tartalmaz a gyűjtemény, nem szabad elengedni...” – vélekedett.


Miskolc - Barna György néprajzi gyűjtő (jobbról), dr. Dobrossy István történész, nyugalmazott levéltár-igazgató és Regős Zsolt karigazgató lett a Megyei Prima Díj tulajdonosa 2012-ben. tovább »

Miskolc - Miként emlékszik Barna Györgyre mint vendéglátósra vendéglátós kollégája, barátja, Balázs Bertalan? tovább »

Miskolc - Barna György értékes gyűjteményei új gazdájukra várnak. tovább »

Miskolc – Többé nem érkezik meg eldugott erdélyi falvakba. Hiába várják cifra viseletek, padlásra hányt lomok, komódfiókokba zárt régi képek, féltve őrzött viseleteiket szégyenlősen áruló, barázdált arcú öregasszonyok. A hallgatag miskolci gyűjtő ember – ahogy őt arrafelé nevezték – már másutt jár. Neki már nincsenek címek, dátumok, meg mobiltelefonok, és már őt is hiába hívják. tovább »


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában