Helyi közélet

2015.09.24. 18:47

Tatár Iván-ügy - Ítélet első fokon: letöltendő fegyház a brutális verésért

Miskolc - 13 és 12 év fegyházbüntetést kapott a Tatár Iván-ügy első- és másodrendű vádlottja szerdán.

Miskolc - 13 és 12 év fegyházbüntetést kapott a Tatár Iván-ügy első- és másodrendű vádlottja szerdán.

Egy, a közvéleményt nagyban foglalkoztató büntetőügy végére tett pontot – igaz, még csak első fokon – a Miskolci Törvényszék. Tatár Iván miskolci gitárművész brutális megverésének híre igencsak felzaklatta nem csak a miskolciakat, híre eljutott szerte az országban.

Három és fél év után

A brutális bűncselekmény Miskolc belvárosának szomszédságában, történelmi környezetben, az avasi műemléktemetőben történt 2012-ben, egy márciusi estén. Az elkövetőket csak jó fél esztendővel később kapták el. A nyomozás, a vádemelés és a büntetőeljárás elsőfokú bírósági lezárása egészen tegnapig tartott.

Ekkor hirdette ki a Miskolci Törvényszék dr. Dósa Ágnes bíró által vezetett büntetőtanácsa, egyben fiatalkorúak bírósága az ítéletet, amely szerint az első- és másodrendű vádlott, R. D. és Cs. J. bűnös különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete bűntettében és ezért – első fokon – 13, illetve 12 esztendei letöltendő fegyházbüntetést szabtak ki rájuk. A bíróság 13, illetve 12 évre eltiltotta őket a közügyek gyakorlásától is. Szabadulásuk pedig a büntetés kétharmada letöltése után lehetséges. Az előzetes letartóztatásban töltött időt beszámítják a büntetésbe.

Az ügy harmad- és negyedrendű vádlottja, H. T. és Cz. L. – mindketten fiatalkorúak – büntetése 1 év próbára bocsátás, amelyet pártfogói felügyelettel töltenek le. Ők a segítségnyújtás elmulasztása miatt kapták büntetésüket.

Az első- és másodrendű vádlott és jogi képviselőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek. Az ügyész, valamint a harmad- és negyedrendű vádlottak és védőik 3 nap gondolkodási időt kértek.

Igyekeztek megúszni

Dr. Dósa Ágnes csaknem két órán át indokolta a büntetést. Elmondta, hogy „nagyívű bizonyítási eljárás” nyomán jutottak el az ítéletig. Kiemelte, hogy apró korrekciókat kivéve teljes egészében alátámasztattak a vádiratban foglaltak. Több szakértő segítségét is kérték az eljárás során, és helyszíni tárgyalás is volt. Nem volt egyszerű a hatóságok dolga, hiszen a bűncselekmény elkövetése és a gyanúsítottak elfogása között jó fél év telt el, és közben az elkövetők is sok mindent igyekeztek megtenni, hogy ne derüljön ki a tettük.

Miért rohantak utána?

Kiderült, a hattagú társaság szalonnát sütött az avasi pincesoron, amikor arra sétált Tatár Iván. Az első- és másodrendű vádlott szaladt utána és támadta meg: ütötték, bakanccsal rúgták és taposták. Tettükre a mai napig nem tudtak magyarázatot adni. A harmad- és negyedrendű vádlottak nem vettek részt ebben, utánuk szaladtak és igyekeztek csitítani őket. A társaság további két tagját csak tanúként hallgatta ki a bíróság.

Tatár Iván életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét csak az arra járók mentették meg. Sérülései maradandóak. A bíróság súlyosbításként vette figyelembe az elsőrendű vádlott büntetett előéletét és az ellene folyamatban lévő büntetőügyeket.

Bódultsággal védekeztek

Az első- és másodrendű vádlott védelme arra alapozódott, hogy tettüket olyan bódult állapotban követték el, amely kizárja büntethetőségüket. R. D. barátnője azt vallotta, hogy öngyilkossági szándékkal egy flakonnyi borba gyógyszereket kevert bele és barátja ezt vitte magával a tragédiával végződött szalonnasütésre. Ebből ivott a két fiú és ezáltal került olyan állapotba, hogy brutálisan megverték a férfit. A bíróság teljességgel megalapozatlannak találta a történetet, ezért nem is vette figyelembe az ítélet meghozatalánál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában