Helyi közélet

2015.09.24. 19:56

Már intézi az Astra-ügyfelek által augusztus 17. után okozott kgfb-károkat a Mabisz

Budapest, 2015. szeptember 24., csütörtök (MTI) - A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) már megkezdte a román Astra Biztosító hazai ügyfelei által augusztus 17. után okozott, a biztosítóhoz még be nem jelentett kgfb-károkkal kapcsolatos szemlézést és kárkifizetést. A biztosító felszámolásának elrendelésével a garanciaintézmények kifizetései is megkezdődnek majd a korábbi károkra - közölte a jegybank.

Budapest, 2015. szeptember 24., csütörtök (MTI) - A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) már megkezdte a román Astra Biztosító hazai ügyfelei által augusztus 17. után okozott, a biztosítóhoz még be nem jelentett kgfb-károkkal kapcsolatos szemlézést és kárkifizetést. A biztosító felszámolásának elrendelésével a garanciaintézmények kifizetései is megkezdődnek majd a korábbi károkra - közölte a jegybank.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtöki közleményében ismerteti: a Mabisz kártalanítási számlája (ksz) szeptember 16. óta már fogadja az Astra Biztosító hazai ügyfelei által augusztus 17. után okozott, de a biztosítóhoz még be nem jelentett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károkkal kapcsolatos kárbejelentéseket. A Mabisz nyilvántartásba veszi a bejelentéseket, szemlézi a károsult gépjárműveket, bekéri a kár elbírálásának előkészítéséhez szükséges iratokat és a ksz terhére kifizeti a kárösszeget.

Az augusztus 17. előtti kgfb és egyéb típusú károkat a román vagy a - kfgb esetében - a magyar garanciaalap téríti majd meg. A román és a magyar biztosítási garanciaalapoknak törvény által előírt kötelességük a román Astra Biztosítóval kapcsolatos kgfb-károk - sőt a román garanciaalap (FGA) esetében az egyéb biztosítási jogviszonyból eredő károk - megtérítése is a biztosító felszámolását követően. Mindkét garanciaalap rendelkezik az ehhez szükséges, a jogszabályokban előírt forrásokkal - hangsúlyozza közleményében a jegybank.

A román pénzügyi felügyelet (ASF) jelezte az MNB-nek, hogy az Astra felszámolásának bírósági elrendelése után a biztosító hazai fióktelepének ügyfelei, károsultjai - az uniós előírásokkal összhangban - magyar - vagy egyéb - nyelven tehetik majd meg kárbejelentéseiket az ASF keretein belül működő FGA felé. Az ASF tájékoztatása szerint várhatóan rövidesen megnevezik azt a magyarországi kárrendezési megbízott társaságot is, amelynek segítségével a hazai ügyfelek a kárügyintézést bonyolíthatják.

Az MNB közölte: a kialakult helyzethez mérten megfelelő lépésnek tekinti, hogy az Astra Biztosító ügyfelei az elmúlt napokban levelet kaptak a magyarországi fiókteleptől biztosítási szerződésük szeptember 30-i közös megegyezéssel történő megszüntetésére. A jegybank szerint a további esetleges károkkal kapcsolatos vitás helyzetek elkerülése érdekében az ügyfeleknek célszerű elfogadniuk ezt a lehetőséget, és október 1-jei hatállyal új kgfb-biztosítást kötniük egy másik hazai biztosítónál.

A Netrisk.hu csütörtöki közleményében arra hívja fel a figyelmet, már csak egy hetük maradt az ügyfeleknek arra, hogy eldöntsék, hová viszik át kötelező biztosításukat. Az online biztosításközvetítő portál szerint eddig mindössze az érintettek 35 százaléka élt a biztosítási szerződés közös meegyezéssel történő felbontásának lehetőségével, és eddig a szerződések 70 százalékát öt biztosító, a KÖBE, a Wáberer, a Genertel, a Signal és a Posta szerezte meg.

A biztosításközvetítő portál az Astránál kötött összesen mintegy 160 ezer kgfb-szerződés 15 százalékát kezeli. E minta azt mutatja, hogy az astrás kötelező biztosítások átkötésének lendülete az elmúlt napokban erősödött ugyan, de még mindig sokan halogatják a döntésüket. Erre pedig mindenképpen célszerű sort keríteni, a hazai jogszabályok ugyanis lehetőséget adnak arra, hogy károkozás esetén a károsult ne a biztosítótól, hanem közvetlenül a károkozótól követelje az - akár több százezer forintos, vagy milliós - kár megtérítését - hívja fel a figyelmet a közleményben Sebestyén László, a Netrisk. hu vezérigazgatója

A Netrisk.hu szerint az új szerződések díjain akár spórolni is lehetett: a biztosítást váltók 25 százaléka legalább 5 százalékot spórolt korábbi díjához képest, további 10 százalék pedig gyakorlatilag a korábbival megegyező összeget fizet majd további egy éven keresztül. A szerződők 40 százalékának ugyanakkor legalább 25 százalékkal nőtt a díja, 3 százaléknyian pedig több mint kétszeresét fizetik előző köteleződíjuknak.

Az MNB honlapjának Astra-menüpontjában (www.mnb.hu/fogyasztovedelem/vezeto-hirek) folyamatos tájékoztatást nyújt az Astra Biztosító károsultjainak, ügyfeleinek a kártérítésről. A román garanciaalap kárbejelentési nyomtatványai a www.astrabiztosito.hu/pag-alert-documents címen már jelenleg is elérhetők magyarul.

Az AFS augusztus 26-án fizetésképtelenné nyilvánította az Astra biztosítótársaságot, megvonta működési engedélyét és csődeljárást kezdeményezett ellene, miután a társaság nem hajtotta végre a hatóság által előírt feltőkésítést.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában