Helyi közélet

2015.09.03. 14:11

FHB: emelkednek a lakásárak

Budapest, 2015. szeptember 3., csütörtök (MTI) - Emelkednek a lakásárak, az idén az első negyedévben, 2014 éves átlagához képest nominálisan 8,2, míg reálértelemben több mint 9 százalékos volt a drágulás mértéke, 2014 utolsó negyedévéhez képest pedig 3,7 százalékos volt az áremelkedés nominálisan - közölte csütörtökön az FHB Jelzálogbank Nyrt. az MTI-vel.

Budapest, 2015. szeptember 3., csütörtök (MTI) - Emelkednek a lakásárak, az idén az első negyedévben, 2014 éves átlagához képest nominálisan 8,2, míg reálértelemben több mint 9 százalékos volt a drágulás mértéke, 2014 utolsó negyedévéhez képest pedig 3,7 százalékos volt az áremelkedés nominálisan - közölte csütörtökön az FHB Jelzálogbank Nyrt. az MTI-vel.

Az FHB Lakásárindexe 2015 első negyedévében 175,44 pontra emelkedett a 2014 utolsó negyedévi 169,21 pontról. Hozzátették: az aktuális mutató előállításához az FHB piaci információinak és saját megfigyeléseinek frissítése mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által az adott időszakra feldolgozott valamennyi adatot is felhasználták.

A közlemény szerint az elmúlt negyedévekben tapasztalt árnövekedés miatt jelenleg már csak 10 százalékkal maradnak el a lakásárak a válság előtti maximumtól, szemben a 2014 első negyedéve és 2015 első negyedéve között tapasztalt több mint 21 százalékos árkülönbséggel.

Kiemelték: a tavalyi, átmeneti lassulás ellenére a piac továbbra is lendületben van, hiszen az idei első negyedévben a drágulás ismét megközelítette az eddigi legmagasabb értéket.

Hozzátették: 2014 áprilisától 2015 márciusáig, a lakásárak nominális értelemben 14, míg reálértelemben 15 százalékkal emelkedtek.

A FHB adatai szerint az elmúlt 15 évben jelentősen javult a hazai lakóingatlanok megfizethetősége, kivéve Heves megyében, ahol a lakásárak a 2000-es évhez viszonyítva nagyobb mértékben nőttek, mint a havi jövedelmek. Az ország legtöbb megyéjében (Tolna, Zala, Baranya, Vas, Fejér és Pest megyében) azonban könnyebbé vált a lakásvásárlás.

Az idei év második negyedévében a Magyarországon kihelyezett forint lakáshitelek összértéke április és június között meghaladta a 80 milliárd forintot, az újonnan kihelyezett hitelek összege áprilisban és májusban is meghaladta a 20 milliárd forintot. Júniusban az új hitelek mértéke azonban a 32,5 milliárd forintot is elérte, ami az előző év azonos időszakához képest közel 10 százalékos bővülést jelent - olvasható a közleményben.

A hitelkihelyezés növekedése júliusban folytatódott, sőt fokozódott, ugyanis 2014 júliusához képest közel 40 százalékkal emelkedett az új hitelek összege - tették hozzá.

Kifejtették: az elmúlt 3 hónapban folyósított lakáscélú FHB-hitelek átlagos összege meghaladja a 8,4 millió forintot a 2015. július elsejétől igényelhető Családi Otthonteremtési Kedvezmény (csok) iránt pedig töretlen az érdeklődés, ami a forgalomra és a hitelezésre is egyértelműen kedvezően hat.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában