Helyi közélet

2015.09.23. 14:49

Elfogták a felsőzsolcai kötözős rablókat

Miskolc, Felsőzsolca - Bűnügyi őrizetbe vették a miskolci rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható négy fiatalt.

Miskolc, Felsőzsolca - Bűnügyi őrizetbe vették a miskolci rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható négy fiatalt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2015. szeptember 21-én 13 órakor tett bejelentést egy nő, melyben elmondta, hogy idős édesapját felsőzsolcai otthonában sérülten találta, feltehetően bántalmazták. A bejelentést követően az ügyeletes tiszt azonnal jelentős erőket irányított a helyszínre, ahol a rendőrök megállapították, hogy a 70 éves nyugdíjas bácsit több nappal korábban saját otthonában értékei megszerzése végett bántalmazták, majd kezeit megkötözve lakásában magára hagyták.

A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a nyomozók 24 órán belül azonosították, majd elfogták és a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható felsőzsolcai fiatalokat.

A Miskolci Rendőrkapitányság a rablás- és súlyos testi sértés bűntett miatt folytatott eljárásban a két 14 éves és a két 16 éves fiút gyanúsítotti kihallgatásukat követően 2015. szeptember 22-én bűnügyi őrizetbe vette és az illetékes járási ügyészségen előterjesztéssel él előzetes letartóztatásuk indítványozására.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában