Helyi közélet

2015.09.09. 18:44

Az életükért küzdő dühöngők

Miskolc - Agresszivitást kiváltó drogok megjelenéséről számoltak be a megyei kórház főorvosai.

Miskolc - Agresszivitást kiváltó drogok megjelenéséről számoltak be a megyei kórház főorvosai.

Idén februárban jelentek meg nálunk az első olyan drogosok, akiket kábultan hoznak be, lefektetik őket, megkapják a gyógyszert, egy idő után úgy tűnik, hogy feltisztulnak, ámde kisvártatva, látszólag minden ok nélkül hirtelen agresszív dühöngőkké válnak – sorolja a B.-A.-Z. Megyei Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának (SBO) tapasztalatait dr. Ökrös Ilona intézetvezető főorvos. Mint mondja, a napi 10–12, jobbára alkoholos, gyógyszeres drogos között hetente 5 kemény drogos is akad, akik teljesen kiszámíthatatlanok.

Hűtőfolyadéktól a permetszerig

– Úgynevezett kristálydrogról van szó, amelynek hatóanyaga a metanfetamin, de a vivőanyaga más és más, a hűtőfolyadéktól a permetszerig sok minden lehet. Mire kielemeznék az összetételt, a következő héten már mást tartalmaz – mondja a főorvos.

Ami még közös jellemző, hogy általában megsokszorozódik az erejük a szer hatása alatt. Egyre vadabb drogok, egyre vadabb drogosok. Dühkitörés, törés-zúzás, támadás… Volt két kiemelkedően durva eset, az egyiknek nyolc napon túli sérülés lett a következménye.

Ellenséget látnak

– A legutóbbi esetben is úgy tűnt, már lecseng a történet, a beteg felkelt az ágyból, kiment a fürdőszobába, ahol bevadult, előbb összetörte a tükröt, aztán válogatás nélkül mindent, ami az útjába került: különböző orvosi eszközöket is, például az infúziós pumpát, rátámadt a nővérekre, egyikük alkarját megharapta, ebből lett a nyolc napon túl gyógyuló csúnya sérülés – meséli. – A másik esetben négy férfi dolgozónk, két ápoló, egy mentőtiszt és egy biztonsági őr sem bírta megfékezni a beteget.

A főorvos feltételezése szerint vizuális hallucinációk hatására tesznek úgy, mintha az életükért küzdenének. Vélhetően a saját tükörképben is a megölő ellenségét látta az említett beteg, miképp mindenkiben és minden egyébben a környezetében. Fel sem fogják, hogy mit cselekednek.

– A nyugtató gyógyszereket nagyon körültekintően kell alkalmazni. Gyakran a kevés is elegendő, máskor a kétszeres dózist is be kell adni – fűzi hozzá a főorvos.

Ön- és közveszélyesek

Kérdésünkre, miként kerülnek be a sürgősségire a drogosok, megtudjuk: főként a mentők szállítják be őket, de van, akiket a családjuk hoz. Dr. Ökrös Ilona megerősíti: a családtagok is egyértelműen életveszélyben vannak, akárcsak a betegeket ellátó egészségügyi dolgozók, hiszen a drog hatása alatt ezek az emberek kiszámíthatatlanok, ön- és közveszélyesek. Az egészségügyi dolgozókkal szembeni támadásuk közfeladatot ellátó személy elleni erőszaknak minősül, amelynek büntetési tétele 1-től 5 évig terjed. Nem mindegyik eset torkollik ilyen cselekménybe, de előre ezt sem lehet tudni. Ráadásul, akit behoznak, az a SBO fektetőjébe kerül, más betegek mellé. Amennyire tudják, igyekeznek külön kezelni őket, de ez forgalomfüggő is, nincs mindig rá lehetőség.

ÉM-SZK


Betörték az orvosi szoba ablakát

A 18 év alatti drogosokat a megyei kórház Gyermek­egészségügyi Központjának (GYEK) ambulanciájára viszik be. (Ugyanoda kerülnek felvételre, ahová akár a beteg csecsemők is). Vezetője, dr. Fehér Annamária főorvos pontosít: a 8-tól 18 éves drogosokat. Legalábbis ez ideig 8 éves volt a legfiatalabb ilyen betege. Elvétve akad közöttük olyan is, akit fizikai ereje miatt kénytelenek a felnőtt sürgősségire irányítani.Az említett, megyénkben idén feltűnt, a felnőtteknél tapasztalt, agresszív viselkedést kiváltó drogok a fiatalokra annyira nem jellemzőek, az ő körükben inkább a dizájnerdrogok „dívnak”.Dr. Fehér Annamária főorvos szerint akik közülük kifejezetten erőszakosak (törték már be az ő szobájának az ablakát, s támadtak meg itt is nővéreket), azok keverik az alkohollal vagy gyógyszerekkel. A kemény drogokba inkább csak belekóstolnak, de számukra a jóval kevesebb is túl sok lehet.


Forró, Mezőkövesd, Miskolc - A borsodi rendőrök elfogták azt a két férfit, akiknél kábítószert találtak, majd egyiküknél egy kisebb kenderültetvényt is. tovább »

Egy mintaanya úgy próbálta meg feldobni a lánya 18. születésnapját, hogy kokaint vásárolt a bulizóknak. Ráadásként még limuzint is bérelt nekik. tovább »

Debrecen - Az utóbbi hónapokban országszerte kábítószer-fogyasztáshoz kapcsolódó tragédiákról számolt be a sajtó, aminek döntő többségét a designer drogok okozták. Azt még nem tudni, hogy a debreceni tragédiához ez vezetett-e, de tegyük tisztába miről is van szó. tovább »

Egyik éjjel például apuci 2 millió dollárnyi készpénzt égetett el menekülés közben, mert fázott. Az álombirtokon volt állatkert, gokartpálya és medence is. tovább »

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában