Helyi közélet

2015.09.22. 11:47

Az egyházmegye szerint a feltételekkel volt a baj Emődön

Emőd - A gyermekétkeztetési szerződés miatt nem lett katolikus az iskola és az óvoda.

Emőd - A gyermekétkeztetési szerződés miatt nem lett katolikus az iskola és az óvoda.Az Egri Főegyházmegye rövid közleményben indokolta, miért nem vette át mégsem az emődi iskola és óvoda fenntartói jogát. Mint arról korábban írtunk, a fenntartóváltást Emőd polgármestere, Pocsai Enikő kezdeményezte, de végül az átvétel nem történt meg, és mindez augusztus végén, a tanévkezdés előtt néhány nappal derült ki. A szülőket, akik egyébként támogatták az egyházi átvételt, annyira felháborította az ügy, hogy petíciót küldtek Emőd képviselő-testületének, hogy oszlassa fel magát.

Az Egri Főegyházmegye honlapján található közlemény így szól: „Az Emőd város polgármesterének kezdeményezésére átvenni szándékozott II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és a Gyermekálom Óvoda átvétele sajnos meghiúsult. 2015. augusztus 18-án Emőd város önkormányzata a gyermek­étkeztetési szerződés megkötéséhez olyan feltételeket szabott, amelyek a többi intézményünkben alkalmazott feltételektől jelentősen eltérnek. E feltételeken az önkormányzat a kérésünk ellenére sem változtatott.”

ÉM-HE​


Emőd - Az emődi szülők nem tudják elfogadni, hogy a képviselők az akaratuk ellen döntöttek. tovább »

Aszaló, Emőd - Két megyénkbeli településen is vitás helyzet alakult ki az iskolakezdésre. Aszalón tüntetés volt szerdán reggel az iskola előtt, aláírásokat gyűjtöttek, Emődön pedig a fenntartóváltás körül alakultak ki bonyodalmak. tovább »


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában