Helyi közélet

2015.08.09. 16:16

MSZP: a feketegazdaság kifehérítésével lenne forrás a férfiak negyven év utáni nyugdíjba vonulására

Budapest, 2015. augusztus 9., vasárnap (MTI) - Az MSZP szerint a gazdaság kifehérítésével forrást lehetne találni a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának bevezetéséhez.

Budapest, 2015. augusztus 9., vasárnap (MTI) - Az MSZP szerint a gazdaság kifehérítésével forrást lehetne találni a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának bevezetéséhez.

Gúr Nándor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az intézkedés bevezetéséhez 100-150 milliárd forintra lenne szükség.

Ha a fekete-, illetve a szürkegazdaság arányát 18-ról 16 százalékra csökkentenék, akár 600 milliárd forintos többletforráshoz lehetne jutni - fejtette ki.

Gúr Nándor beszélt arról is, hogy az MSZP-nek soha nem volt ellenére a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulása. A párt azért tartózkodott a nők nyugdíjba vonulását lehetővé tevő parlamenti szavazáson, mert úgy gondolta, hogy ezt a lehetőséget egyaránt biztosítani kell a nőknek és a férfiaknak is - mondta.

Szót emelt a kormány óriásplakátkampánya ellen, mert szerinte az életben nem köszönnek vissza a jól működő reformok. Nagy a baj ott, ahol 4,5 millió ember él létminimum alatt, illetve öt év alatt ötszázezer ember hagyta el az országot - közölte.

A szocialista politikust kérdezték Kövér László házelnöknek a Felsőtárkányban megrendezett III. Ökopolisz Nyári Akadémián szombaton megfogalmazott véleményéről. Gúr Nándor "baromságnak" nevezte az Országgyűlés elnökének szavait. Az MSZP már 25 éve szegfű, a gyöngyvirág pedig mérgező - mondta, reagálva arra, hogy az emberi közösségek összetartozásáért tenni akaró jobboldalt gyöngyvirághoz, a "nemzetgyűlölő" baloldalt pedig ibolyához hasonlította Kövér László.

Arra a kérdésre, hogy a házelnök kijelentette: "őt már nem érdekli a Fidesz, csak hogy a gyerekei élhető világban éljenek", Gúr Nándor közölte, kétséges számára az, mi a fontos a Fidesznek ma, és mi lesz fontos később. Ezt a Fidesz elmúlt 25 éves történetével magyarázta, amikoris a kormánypárt liberálisból konzervatívvá vált.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában