Helyi közélet

2015.08.12. 15:53

24. Zempléni Fesztivál - Erős lesz már a kezdés is

Sárospatak - Az első estén egymás után két koncerttel is várják a fesztiválozókat Sárospatakon.

Sárospatak - Az első estén egymás után két koncerttel is várják a fesztiválozókat Sárospatakon.

Valamikor Zempléni Művészeti Napok néven indult az az elsősorban komolyzenei fesztivál, amely az utóbbi években Zempléni Fesztiválként él tovább. A művészeti napok házigazdája a Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekar volt, a jelenlegi vendégváró pedig a Budafoki Dohnányi Zenekar, amelynek vezetője, Hollerung Gábor a Zempléni Fesztivál művészeti vezetője.

Hagyomány

Hogy a két zenekar között nincs semmiféle ellentét vagy rosszallás, azt az is bizonyítja, hogy a hagyományoknak megfelelően a Liszt Ferenc Kamarazenekar vagy a nyitó- vagy a zárókoncertet adja a Zempléni Fesztiválon. Ez alkalommal Rolla János társulata a nyitókoncertet adja a sárospataki Rákóczi-vár udvarán csütörtökön este nyolc órától.

A műsor erős lesz, hiszen a hazai és nemzetközi komolyzenei életben immár 52 éve jelen levő, a fesztivált 1992-ben elindító Liszt Ferenc Kamarazenekar szólistája ezen az estén a fiatal szoprán, Pasztircsák Polina lesz, akinek a hat éve megnyert Genfi Nemzetközi Énekverseny óta karrierje egyre feljebb ível: az Operaházban Desdemonaként aratott sikert, és már gyakori vendég rangos külföldi pódiumokon is. Az énekesnő két Mozart-művel mutatkozik be a nyitókoncert közönségének: a Zaide című, befejezetlenül maradt opera egyik legismertebb részlete után a szoprán énekesnők körében kedvelt, híres koncertária, a Bella mia fiamma hangzik el.

A két ária előtt a bécsi klasszicizmus utolérhetetlen zsenijének D-dúr divertimentója hangzik majd el, majd a műsor második felében egy zenetörténeti korszakkal előrébb rukkolva, a romantika egyik legnagyobb alakjának, Franz Schubertnek 19 évesen komponált, népszerű B-dúr szimfóniája csendül majd fel.

Éjszakai jazz

Aki úgy érzi, egy kicsit könnyedebb műfaj sem áll távol tőle, annak a nyitókoncert után nincs más dolga, mint néhány perces sétával ellátogatni a Várkerthez közeli Grill Gödörbe, amely már évek óta házigazdája a fesztivál jazz-estjeinek.

Az esti jazzsorozatot ebben az évben a Kozma Orsi Quartet nyitja. Az énekesnő egy klasszikus zongora–bőgő–dob hármassal ad majd vélhetően emlékezetes koncertet a jazz rajongóinak.

ÉM-BG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában