Helyi közélet

2015.07.15. 09:04

Mosógépstop: kimerültek a források

Borsod-Abaúj-Zemplén - Az Észak-magyarországi régióban is pár óra alatt kimerült a mosógépcserére szánt forrás.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Az Észak-magyarországi régióban is pár óra alatt kimerült a mosógépcserére szánt forrás.Az Otthon melege program keretében meghirdetett, energiamegtakarítást eredményező mosógépcsere-pályázat július 1-jén, elsőként a Nyugat-dunántúli régióban indult el, majd a Dél-dunántúli régió, a Közép-magyarországi régió és az Észak-alföldi következett. Az Észak-magyarországi kedden startolt, de ugyanúgy járt, mint a korábbi régiók, délelőtt fél tízkor már megkaptuk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményét, amely arról számolt be, már kimerült az ide szánt forrás. Országosan összesen 500 millió forint a keretösszeg, ebből régiónknak több mint 60 millió forint volt kiírva, ami a tervek szerint 1500–2500 családnak elegendő.


[poll id="960"]


Lefagyott a rendszer

A pályázat egyébként pontban reggel nyolc órakor startolt, de volt, aki már éjféltől figyelte, mikor nyílik meg az „ablak”. Az elmúlt napokban lapunk többször próbált tanácsot adni olvasóinknak, hogy mire figyeljenek a pályázatnál, hogyan készüljenek fel, hogy le ne maradjanak a lehetőségről. Ennek ellenére kedden kora délelőtt többen azzal a panasszal keresték meg szerkesztőségünket, nem tudnak regisztrálni, kitöltéskor többször lefagy a rendszer.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál érdeklődtünk, mi lehet ennek az oka, hiszen az eset még a forráskimerülés bejelentése előtt történt. A minisztériumtól kedd estig nem érkezett válasz.

ÉM-NSZR


Budapest, 2015. július 14., kedd (MTI) - A pénzügyi keret kimerülése miatt határozatlan időre felfüggesztette kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a mosógépcsere-pályázatok benyújtását az észak-magyarországi régióban - közölte a tárca az MTI-vel. tovább »

Borsod-Abaúj-Zemplén - Észak-Magyarországon keddtől lehet pályázni, de nem árt sietni, gyorsan elfogy a keret. tovább »

Borsod-Abaúj-Zemplén - Pár óra alatt elfogyott a pénz a dél-dunántúli mosógépcsere-pályázatnál. Mi lesz az északi régióval? tovább »

Budapest, 2015. június 30., kedd (MTI) - A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 12 ezer pályázatot vár a rendelkezésre álló két hét alatt a szerdán induló mosógépcsere-programra - mondta Szabó Zsolt, a tárca fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. tovább »


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában