Helyi közélet

2015.07.02. 16:39

Megelőlegezett bizalomnak tekinti a rangos elismerést - Interjú: Fidrus Péter ózdi alpolgármesterrel

Ózd - Néhány nappal ezelőtt az ózdi Fidrus Pétert választották az év alpolgármesterévé.

Ózd - Néhány nappal ezelőtt az ózdi Fidrus Pétert választották az év alpolgármesterévé.Egy internetes szavazás során alakult ki a végeredmény, hazánk legjobb városvezetőit az állampolgárok választották meg. Az alpolgármesterek között a legtöbb voksot Fidrus Péter kapta, aki tavaly novemberig a Johnson Electric helyi üzemében dolgozott, ezután lett a borsodi város egyik irányítója.

- Nevezhetjük villámkarriernek az Önét? Már csak azért is, mert alig fél éve tölti be a jelenlegi posztját.

Fidrus Péter: Erre csak azt tudom mondani, amit az átadóünnepségen is: ne legyünk álságosak, fél év alatt nem lehet maradandót alkotni a közigazgatásban. Ezt a díjat ezért megelőlegezett bizalomnak tekintem, és azt mutatja, hogy az emberek szerint is jó úton járunk.

- Mikor kezdődött a politikai karrierje?

Fidrus Péter: Arra az időszakra teszem, amikor napirenden volt a Nemzetiségi és Roma Kulturális Központ ózdi megvalósítása. Az emberekkel közösen nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy ezt az építkezést ne lehessen ledugni a város torkán. Azt gondolom, itt ismertek meg, ezután pedig kézenfekvő volt, hogy a Jobbik ózdi kampányában együtt dolgozzam a többiekkel. A történet pedig innentől már sokak számára ismert. Mindenben segítettük Janiczak Dávid munkáját, sikerrel vettük az első, majd a második polgármester-választást is, emellett pedig nyerni tudtam a választókerületemben. Az új testület felállása után pedig megkaptam az alpolgármesteri posztot.

- Egy éve még álmában sem gondolt egy ilyen elismerésre?

Fidrus Péter: Á, dehogy! Egy éve még azt sem gondoltam, hogy ilyen magas pozícióban szolgálhatom majd a várost, akkor az volt a tervem, hogy egyenes, nyílt politizálással minél sikeresebbek legyünk a választáson. Ekkor hoztam létre egy saját internetes csoportot, ami az Ózd2014 nevet viseli, azóta alaposan kiforrta magát a dolog, manapság is lehetőségünk van arra, hogy ezen a csatornán – is – tartsuk a kapcsolatot az emberekkel.

- Itt találkozott a jelenlegi polgármesterrel is?

Fidrus Péter: Ez így van. Azt szerettük volna elérni, hogy a politika minden szereplőjével lehessen vitatkozni adott kérdésben, ám erre csupán Janiczak Dávid volt hajlandó. Akkor úgy éreztem, hogy a Jobbik Ózdon súlytalan, ekkor tanácsolta Dávid, hogy jöjjek közéjük és mutassam meg, mit tudok. Nem gondolkodtam sokáig, jöttem és most itt vagyok.

- A civil életből érkezett a közigazgatásba, hogy élte meg a váltást?

Fidrus Péter: Tizenöt és fél évet dolgoztam a Johnson Electricnél, amely a város egyik legnagyobb foglalkoztatójának számít. Operátorként kezdtem, mint nagyon sokan mások, aztán voltam raktáros, majd a műanyagfröccsöntő üzemben hol műszakvezető, hol pedig helyettes. Onnan kerültem a városházára, ami teljesen új kihívás elé állított.

- Mit gondolt akkor a város irányításáról, és mit gondol most?

Fidrus Péter: Kívülről sokszor másképp látja az ember a dolgokat, így voltam ezzel én is. Úgy véltem, hogy kell lennie elég pénznek és épületnek a városban ahhoz, hogy számos ötletet megvalósíthassunk. Sajnos szembesülnünk kellett azzal, hogy ez nem így van. Ugyanakkor a helyi Fidesz kommunikációjából ez korábban soha nem derült ki, ezért – hozzám hasonlóan – az átlagemberek is így vélekedhettek.

- Mit tart az alpolgármesteri időszakában a legnagyobb sikernek?

Fidrus Péter: Azt, hogy az ózdi emberek összefogtak egymásért, Janiczak Dávid sikeréért, tüntetésekkel kifejezték szimpátiájukat, és adott kérdésben mertek véleményt nyilvánítani. Itt azonban nem szeretnénk leragadni, bőven lesznek még eredményeink. A munkahelyteremtés területén folyamatosan tárgyalunk, ám azt mindenkinek tudnia kell, hogy ezek az egyeztetések nem egyik napról a másikra történnek. Látjuk, hogy az emberek türelmetlenek, ami teljes mértékben érthető, hiszen évtizedek óta csak ígéreteket hallanak. Mi nem felejtettük el őket, azért dolgozunk, hogy kiszámítható és tervezhető legyen az életük Ózdon. Ezért hoztunk létre egy szociális szövetkezetet is, amelynek a segítségével szeretnénk a programunkat megvalósítani.

- Nehéz egy-egy ötlet kivitelezése?

Fidrus Péter: Helyben egyáltalán nem, hiszen sok partnerünk van a munkában, de a bürokrácia malmai nagyon lassan őrölnek. Én alapjaiban egy türelmetlen ember vagyok, de sokszor be kellett látnom, hogy egyik pillanatról nem megy a másikra, bizony mindennek ki kell várni a sorát.

- Volt, ami csalódást okozott Önnek, mióta alpolgármester?

Fidrus Péter: Nem is csalódásnak nevezném, de sokszor az emberek türelmetlenségét nem értem. Már másfél hónap után el akartak minket számoltatni, talán azt gondolták, hogy Ózdon varázsütésre minden meg fog változni. A munkahelyteremtés és a közbiztonság területén, de a közösségi közlekedés témájában is kaptunk kritikákat. Mi is azt szeretnénk, ha ezen a területen is minél hamarabb előrelépnénk, ám a Borsod Volánnal 2016 év végéig van érvényes szerződés. Igyekszünk más vállalkozók, vagy önkormányzati vállalat bevonásával megoldani ezeket az anomáliákat, de kapkodni nem szabad, csak tudatos és ésszerű döntésekkel lehet előrelépni. Elérhetőek, átláthatóak, tiszták vagyunk, a lakosság előtt nyitott könyv a munkánk, szerintem ez a jó irány.

- Mi a helyzet a börtönpályázattal, amit határidőre beadott az önkormányzat.

Fidrus Péter: Május végére ígértek választ, de sajnos még a mai napig nem született döntés. Mi is érdeklődve várjuk, és bízunk a pozitív elbírálásban, hiszen Ózd életében nagyon sokat jelentene újabb 200–250 munkahely.

Névjegy: Fidrus Péter

  • Foglalkozása: Ózd alpolgármestere
  • Születési idő, hely: 1974. december 3., Ózd
  • Családi állapot: nős
  • Gyermek: Fidrus Bence, 12 éves
  • Iskolai végzettség: szakközépiskola
  • Hobbi: főzés, vezetés, kirándulás
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában