Helyi közélet

2015.06.20. 18:38

Kovács László kapta a „Kazincbarcika Város Közoktatásáért” díjat

Kazincbarcika – A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgató-helyettese, testnevelője kapta a legmagasabb rangú szakmai elismerést 2015-ben.

Kazincbarcika – A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgató-helyettese, testnevelője kapta a legmagasabb rangú szakmai elismerést 2015-ben.

A fiatalos, energikus pedagógus majd negyedszázada áll a város és a gimnázium szolgálatában, sokrétű tevékenysége nyomán méltán vehette át a kitüntető díjat a múlt heti város-városkörnyéki pedagógusnapon.

Az eseményre különleges helyszínen és kibővített körben került sor, hiszen hatszáz városi és a kazincbarcikai KLIK-hez tartozó óvoda- iskolapedagógus ünnepelt együtt.

Az előző évektől lazább és kötetlenebb hangulatban, környezetben kapcsolódhattak ki az egész éves kemény munka után mindazok, akik gyermekeink oktatásáért-neveléséért felelősek.

A rendezvény elején Demeter Zoltán országgyűlési képviselő, majd Szitka Péter polgármester mondott köszöntőt, kiemelve és megköszönve a pedagógusok áldozatos munkáját.

Majd száz díjazott

Ezt követően elsőként Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő oklevelét vehették át kilencen, majd a KLIK Kazincbarcikai tankerület tagtelepüléseinek polgármesterei is díjazták a legkiválóbb munkavállalókat.

Számos egykori pedagógus vehetett át színes diplomát, akiket rendkívül nagy örömmel töltött el, hogy a településvezetők és az egykori kollégák még most is gondolnak rájuk.

Az ünnepségen szakszervezeti elismerések átadására is sor került, majd egy különleges díjátadás következett.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Elnöke Hanesz József elnöki dicsérő oklevélben részesítette a Kazincbarcikai Tankerület pedagógusait a 2014/2015-es tanévben nyújtott kiemelkedő pedagógiai munkájukért és példaértékű közösségi tevékenységükért. Ennek kapcsán Székelyné Varga Mária Ágnes, a tankerület vezetője tizenegy, a sikerben nagy szerepet vállalt intézmény képviselőjét köszöntötte; összesen húsz intézményvezetőt és pedagógust.

Őket egy bánhorváti pedagógus követte, aki ugyanazon a napon magas rangú állami elismerést kapott: az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere Balog Zoltán Németh László díjban részesítette Máté Istvánnét, akit vastaps köszöntött a barcikai pedagógusnapon is.

A rendezvény végén a Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete illetve a Szakmai Kuratórium javaslata alapján a Kazincbarcika Város Közoktatásáért kitüntető díj átadása következett. Ezt 2015-ben Kovács László, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium pedagógusa, szervezési igazgató-helyettese kapta. Tanárúr mindamellett, hogy testnevelőként számos fényes sportsikert jegyez, 1995 óta teljes körűen szervezi a gimnazisták életét, legyen szó rendezvényről, pályázatról, felújításról vagy bővítésről. Neve lassan egybeforrott az intézmény nevével, sikereik közösek és kiemelkedőek.

A 2015-ös pedagógusnapon a díjátadási ceremóniát Somogyi András humorista műsora és a Kottner-duó színesítette, majd estig tartó kötetlen beszélgetés és vendéglátás zárta.

- Göndör Judit, önkormányzati szóvivő, kommunikációs tanácsadó, Kazincbarcika -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában