Helyi közélet

2015.06.15. 16:46

Interjú: Cserpes Laura

Miskolc - Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere a bájos énekesnő, Cserpes Laura volt,aki minden fontos információt megosztott a miskolci hallgatók számára.

Miskolc - Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere a bájos énekesnő, Cserpes Laura volt,aki minden fontos információt megosztott a miskolci hallgatók számára.

Szabi: Milyenek a miskolci emlékeid?

Cserpes Laura: Igen, volt szerencsém már többször is fellépni a Miskolcon. Jó emlékeket őrzök az itteni fellépéseimről, nagyon kedves volt velem a közönség és végig bulizták a koncertet, egy szóval mindig szívesen jövök ide amikor hívnak. :)

Szabi: Hogyan telt az elmúlt fél éved?

Cserpes Laura: Menjünk akkor vissza egészen őszig, amikor is gondoltam egy nagyot és jelentkeztem egy jazz konziba, ahová felvettek és nagyon élveztem az egészet. Tudni kell, hogy kicsit nehéz volt az én ritmusomból visszatérni az iskolapadba, hiszen ez egy nappali-tagozatos iskola. Viszont annyira más, annyira a zenébe burkolóztunk az órákon, hogy nagyon jó impulzusok értek úgy gondolom ebben az évben. Mivel viszont nagyon sok az elfoglaltságom, ezért magán úton fogom folytatni ezt az iskolát. Nagyon szeretnék profi szinten megtanulni zongorázni, hisz sok dallam van a fejemben, valamint dalszerzői ambícióim is vannak és ahhoz kell egy hangszer, hogy én ezeket lássam, értsem, halljam és le tudjam jegyezni. Szóval a zongora egy nagy terv. Új dalt most még nem hoztam ki, a "Ments meg,ha fáj" klipem ősszel jelent meg, és ez még az előző "Úgy Szállj" nagylemezemről egy dal. Nagyon fontos volt számomra ez a nóta és szerettem volna hozzá egy igazán érzelmes, igazán naturalisztikus videót... úgy gondolom az lett. A szerelem különböző pontjait mutatjuk be, egy kapcsolatnak különböző pontjait és, hogy az ember hogyan gondolkodna a volt kapcsolatáról akkor amikor már nincs benne hanem visszatekintünk... Vannak olyan dolgok amiket már esetleg nem tennél meg ugyanúgy és ez a dal, ez a klip erről szól. Viszont most nagylemezen dolgozom, ami ősszel de legkésőbb télen meg is jelenik. Folyamatosan alkotunk és új alkotótársaim is lettek az idők során de, hogy kik ők, ez legyen még titok..:) Annyit talán elmondhatok,hogy a fiatal generáció képviselői lesznek segítségemre. Friss zenéket szeretnék készíteni szóval ezen dolgozunk most gőzerővel. Ami még fontos, kizárólag magyarul fognak megszólalni majd a dalok, mivel én nagyon szövegcentrikus vagyok és azt gondolom a magyar szív az magyar szóra tud leginkább megdobbanni.

Szabi: Tervek?

Cserpes Laura: Legnagyobb álmom most mindenképp a nagykoncert, ahol az új albumot bemutatjuk a közönség számára. Viszont elkezdtem élő zenével is járni fellépni, mégpedig egy fantasztikus akusztik zenekart hoztunk össze, ami igazán varázslatos amikor megszólal. Bízom benne, hogy több olyan fellépésem is lesz, ahol zenekarral tudunk játszani, mert ennek egészen más a feelingje. Egy más atmoszféra alakul ki a színpadon azzal a három másik emberrel, akik szívüket, lelküket beleteszik az egész fellépésbe.

Szabi: Nyár?

Cserpes Laura: Fellépések és stúdiózás lesz a nyáron, szóval pihenés talán pár nap majd a barátokkal. Egy nagylemezt összehozni nem kevés munka, így erre összpontosítok a nyáron is leginkább.

Szabi: Köszönöm a beszélgetést,további sikereket Neked!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában