Helyi közélet

2015.06.25. 20:48

Diplomások lettek a Miskolci Egyetemen

Miskolc - Négy kar végzősei vették át csütörtökön oklevelüket a Miskolci Egyetemen.

Miskolc - Négy kar végzősei vették át csütörtökön oklevelüket a Miskolci Egyetemen.

Az Észak-Magyarországnál és Borsod Online-nál hagyomány, hogy minden esztendőben közli a Miskolci Egyetemen aktuálisan végző hallgatók névsorát a diplomaosztók napján, ezzel is köszöntve az oklevelüket megkapókat. Most az Állam- és Jogtudományi, a Bölcsészettudományi, az Egészségügyi és a Műszaki Anyagtudományi Kar végzőseinek névsorát olvashatják.

Állam- és Jogtudományi Kar

Igazgatásszervező alapszak

Bátki Andrea, Bodnár Tibor, Bordák Anett, Breitenbach Viktor, Cseh Ágnes, Edelmanné Széki Beáta, Farkas Tünde Erzsébet, Gácsi Dóra, Gácsi Veronika, Hedrik Henriett, Hodossy Andrea Herta, Horkay Márta Flóra, Huszti Anett, Kóródi Gergő Ferenc, Kovács Eszter Nikolett, Kovács István, Lapos Laura Anna, Nagy Gergely, Novák Eszter, Papp Norbert, Pázmándi Péter, Pető Sándor, Rózsa Rita, Soltész Éva, Soltész Judit, Szi­lágyi Lászlóné, Takács István, Tóth Martin, Varga Anita, Varga Mihály, Vaskó Sándor

Igazságügyi igazgatási alapszak

Bomb Rita, Bozó Bernadett, Czinke Tímea, Dr. Görgeiné Szabó Ilona, Éles Andrea, Eremiás Anita, Finta Viktória, Gintnerné Drombovszki Mária, Hollósi Csilla, Karakó Katalin, Kis-Végh Diána, Körmendi Attila, Körmendi-Hronyecz Adrienn, Lipták-Szabados Anita, Lovász Márta, Major Judit, Nagy Andrea, Nagy Tímea, Papp Gabriella, Pocsai Márta, Sándor Patrik Krisztián, Szabóné Littvay Bernadett, Szarka Róbert Lászlóné, Szilágyi Mária, Takács Fruzsina, Trézsi Renáta

Jogász (osztatlan)

Ádám Patrícia Regina, Alexa Edina, Baksy Emese, Balázsdi-Szabó Viktor, Balogh Alexandra Lilla, Begyik Brigitta Ágnes, Berzsenyi Nóra, Bíró Dávid, Boronkay Réka, Czajdrik Éva, Csibi Andrea, Darkó Dániel, Dezső Balázs, Dornfeld László, Dr. Lipták Katalin, Farkas Hajnalka, Fekete Alexandra Ágnes, Ficsorné Németh Mónika, Filyó Diána, Gál Krisztina, Ganyi Edina, Gergely Beáta, Gyarmati Patrícia, Gyökér Ádám, Hankószky Ilona, Hollóné Timár Tünde, Horváth Szilvia, Ites István Gergő, Janka Liána, Juni Beatrix, Katona Noémi, Kecskeméti Ágnes, Kispál Eszter Diána, Kiss Lilla Nóra, Kocsis Bianka Enikő, Koncz Andrea, Koncz Rita, Krakkó Erika, Kucsma Luca, Kuruczné Szalontai Beáta, Magda László, Magyar Fanni, Majoros Tünde, Melher Ádám, Mihály Gabriella, Nagy Alexandra, Nagy Nikoletta Tímea, Németi Renáta Csilla, Nyíri Adrienn, Országh Márta Rózsa, Pál Zsófia, Palencsár Veronika, Páricsi Viktor, Pecsenye Máté, Péró Eszter Janka, Petrik Judit Noémi, Poór Ildikó, Przetacznik Dorottya, Sáfrány Enikő, Sallai Attila, Sándor Anett Magdolna, Sárkány Éva, Seres Eszter Lilla, Simon Eszter, Sipos Attila, Solymosi András János, Sperka Kálmán, Szabó Zsófia, Szebenyi Péter, Szekeres Bernadett, Tarbaj Ildikó, Tarr Ágnes, Toldik Diána, Virág, Tóth Emese, Tóth Krisztina, Vaik Vivien, Varga Gábor, Végvári Ádám, Virányi Réka Vanda, Wischán Viktória

Közigazgatási mesterképzés

Budinszki Rita, Csontos Lászlóné, Fehér Szilvia, Fekete Nóra, Kardos-Szöghi Dorottya, Lipóczki Teodóra, Molnár Melinda, Nagy Nóra, Necefor Béla, Sallai Dóra Kata, Sándor Györgyi, Szabó József

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapszak

Agócs Klaudia, Antal Gergő, Balázs Tünde, Bandura Ágnes, Baranyi Richárd, Barnócz­ki Norbert, Bettes Szandra Katalin, Bodonovics Istvánné, Czékus Lilla, Deákné Drótos Anikó, Fónai Barbara, Galvács Tamás Dávid, Gargya Edina, Hajagos-Baliné Varga Erika, Harasztosiné Petis Szilvia, Harnócz Fanni, Harsányi Csilla, Hegedüs Réka, Hidasi Gabriella, Hiripi Dóra, Jacsó Rita, Juha Dóra, Kántor Ildikó, Kapás Péter, Kaszás Diána, Király Júlia, Kiss Andrea, Koncsolné Juhász Enikő, Kovács Alexandra, Kovács Diána, Kovács Szabina, Kun Tímea, Lehosik Lilla, Lukács Eszter, Matolcsi Marietta, Molnár Tibor, Nagy Ágnes, Nagy Bettina, Ovád Viktória, Pál Erika, Patvaros Renáta, Petővári Enikő, Zsuzsanna, Poczok Erzsébet, Pótor Annamária, Sándor-Boros Timea, Simon Gábor, Sütő Kitti, Szabó Péterné, Szoboczki Diána, Takács Andrea, Tamaskovics Melinda, Teráz Vanessza, Tóth Krisztina, Törökné Nagy Ágnes, Túrócziné Szabó Zsuzsanna, Urszin Alexandra, Varga Viktória Anna, Varga Zita, Zsiros Rita

Bölcsészettudományi Kar

Angol nyelv és irodalom szak (kredites képzés)

Cziczlavicz Tamás

Német nyelv és irodalom szak (kredites képzés)

Timák Hajnalka

Filozófia szak (kredites képzés)

Czinege Rita

Kulturális antropológia szak (kredites képzés)

Germán Zsuzsa

Kulturális antropológia-magyar nyelv és irodalom szak (kredites képzés)

Kosztyi Klaudia

Anglisztika (alapképzés)

Békési Hedvig, Bodó Viktória, Bodolai Mirtill, Borka Máté Ferenc, Boros Alexandra, Czakó Dávid, Drótos Anita, Füz Nikoletta, Károly Dóra, Kiss Fanni, Lovas János Bence, Madácsi Lilla Éva, Matta Beatrix, Papp Zsófia, Péter Kitti, Seres Gábor, Szabó Gábor, Szatmári Vivien, Tardi Evelin, Tóth Lilla Georgina, Váradi Gábor

Germanisztika (alapképzés)

Burkus Anna, Gyöngyösi Erika, Molnár Viktória, Szamosi Zsófia, Szatmáry Máté

Kulturális antropológia (alapképzés)

Belme Lilla Edit, Berze Lotti Barbara, Csere Áron János, Cservenyák Olivér, Galajda Gáborné, Gelencsér Gábor Márk, Jacsó Zsombor, Kruppa Klaudia, Magyar Henriett, Méder Noémi, Urbán Beáta

Magyar (alapképzés)

Asszú Annamária, Baranyai Marianna, Ferencsik Marcell, Keszi Bálint, Páró Barbara, Szigeti Csenge, Tóth Réka, Zsuponyó Mária

Pedagógia (alapképzés)

Spisák Zsoltné, Szűcs Eszter, Váradiová Renáta

Politológia (alapképzés)

Kárász Viktória, Orosz Levente, Simon Patrik Norbert, Szamosi Anett, Szelle Balázs Kálmán, Tamás Zsolt Roland, Venczel Vanessza

Szabad bölcsészet (alapképzés)

Farkas Kinga, Körömi Eszter Sára, Mihalenkó Zsanett, Nagy Nikoletta Katalin, Pécsi Balázs Roland, Szendrei Blanka, Varga Andrea Brigitta

Szociális munka (alapképzés)

Bombera Józsefné

Szociológia (alapképzés)

Gulyás Vivien, György Éva, Kiss Brigitta, Kiss Kata, Nagy Gergő Gyula, Somosi Tamás

Történelem (alapképzés)

György Erika, Kertész Gabriella Nikoletta, Kondor Tamás, Riz Dávid, Szabó Emese, Varjú Viola

Történelem–régészet (alapképzés)

Kovács Nikolett, Módis Péter Gergő, Rácz Tamara, Szegedi Kristóf István

Tanár–angoltanár (mesterképzés)

Afonyi Lászlóné, Babály Anita, Bacsóné Majancsik Anita, Bally István Sándor, Bánfi Dávid, Csajkovszki Marianna, Csernikné Németh Edina, Deregi Anna, Domokos Éva, Gáspár Bernadett, Hegedűs Gabriella, Huszovszky Mária Ilona, Kéri Judit, Mezei Ildikó, Mészáros Ágnes Mária, Molnár Zoltán, Séra Orsolya, Silye Laura, Simig Ákos, Simon Szilvia Margit, Szabó Krisztina, Takács János, Tarr Annamária, Tóth Balázs László, Tóthné Klema Mária Dorottya, Tukacsné Varga Erzsébet, Vidáné Vaszil Edit, Vigyikán Csaba, Virókné Fodor Bernadett

Tanár-etikatanár (mesterképzés)

Bozsóné Kolosai Éva, Juhász Myrtill Mária, Matus János, Dr. Nagymáthé Sarolta

Tanár–filozófiatanár (mesterképzés)

Tóth Anikó

Tanár–földrajztanár (mesterképzés)

Balázs Borsa, Erdélyiné Novák Gabriella

Tanár–magyartanár (mesterképzés)

Ács Zoltán, Farkas Ingrid, Gaál­né Simon Ildikó Zsuzsanna, Kosztyáné Pál Barbara, Kovács Réka, Kurián Kornélia

Tanár–mérnöktanár (anyagmérnök, mesterképzés)

Farkas Krisztián Gábor, Höck Endre Mihály, Illésné Zsemberi Betti, Tóth Balázs, Ujvárosi Sándor István

Tanár–némettanár (mesterképzés)

Szabó Jánosné, Tassiné Török Tímea, Tompáné Hajtó Melinda, Vágó Tímea

Tanár-történelemtanár (mesterképzés)

Hajdu Eszter Erika, Hegedűs Andrea, Molnárné Marczis Erzsébet, Román Péterné

Fordító és tolmács (mesterképzés)

Dobi Orsolya, Kántor Andrea, Medve Csaba, Mészáros Aliz, Soltész Szabolcs, Szabó-Pap Gábor, Tamási Tünde

Kulturális antropológia (mesterképzés)

Antal György, Hanák Franciska Beáta, Kántor Barbara, Kleiber Katalin, Kocsis Dániel, Marótiné Pataki Tünde, Németh Réka Dóra, Pintér Ágnes, Vass Kitti, Zsámbáné Gulyás Klára

Magyar nyelv és irodalom (mesterképzés)

Ocsenás Alica, Orosz Lívia

Politikatudomány (mesterképzés)

Gergely Aletta

Szociológia (mesterképzés)

Pócsik Julianna, Takács Helga

Történelem (mesterképzés)

Turóczi Attila

Interkulturális nevelési szaktanácsadó (szakirányú továbbképzés)

Balázsi Renáta, Bánk Nikoletta, Kolláthné Pere Éva, Korinthus Magdolna, Lehócz­ki Nikolett, Mihályi Helga, Murvainé Ádám Anetta, Nádasdiné Gecse Gyöngyi, Pappné Hadadi Barbara, dr. Rákos Márton Lászlóné, Sajtos Lászlóné, Siku Pál, Tóthné Balázs Ilona, Zámborszky Eszter

Közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga (szakirányú továbbképzés)

Baginé Urszin Mária, Bartók Klára, Buglyó Roland, Derda Péterné, Domán Miklósné, Egriné Seres Andrea, Dr. Fodorné Szemkó Andrea, Germuska Zsuzsanna, Hajdu István, Halász Péter, Hodop Krisztián, Horváth Tamásné, Ignécziné Medve Anett, Jakab Dénes, Kalmár Zsoltné, Kispál Balázsné, Kovács Tiborné, Kovácsné Valyik Zsuzsanna, Lőrinczné Farkas Éva, Martinek Ágnes, Márton Attila, Molnár Péter, Nagy-Tóth Ágnes, Papp Zoltán, Peltzer Ferenc, Perge Enikő, Sándor Enikő, Szabolcsik Adrienn, Szász Tamás, Tanka János, Tóth Enikő, Tóthné Bukovenszki Ildikó, Vargáné Czap Rita, Vargáné Lévai Jolán, Váczi Péterné, Vitéz Gábor Miklós, Dr. Zelenák Gellért Ferencné

Pedagógus szakvizsga

Gecsné Szűcs Mónika

Szociális menedzser (szakirányú továbbképzés)

Gaál Szabó Mária, Hegedüs András, Kocsis Andrea, Rácz Linda, Terjékiné Balázs Ágnes

Társadalomtudományi és gazdasági szakfordító (szakirányú továbbképzés)

Ambrus Mária, Dudovics Amanda Nikolett, Dr. Horváth Zita, Sajgál Mónika Izabella, Szűcs Helga, Vári Anikó, Dr. Vinnai Edina, Zsiros Gabriella

Szociális és ifjúsági munka (felsőoktatási szakképzés)

Ardó Balázs, Ágotha Stella, Boncsér Dzsenna Éva, Boronkai Balázs, Boros Brigitta, Csákó Zsuzsanna, Csontos Anikó, Gidai Zsanett, Horváth Mária, Kis Alexandra, Komáromi Enikő, Lukács Melinda, Medve Ágota Nóra, Mihók Melinda, Nagy Éva, Orliczkiné Bánvölgyi Bernadett, Orosz Éva, Siku Pálné, Tóth Bettina

Egészségügyi Kar

Védőnő szak (főiskolai képzés)

Handa Ferencné

Ápolás és betegellátás szak (alapképzés)

Arany Katalin, Bányai Nikolett, Bata Diána, Csákai Beáta, Emődi Eszter Zsófia, Fazekas Zsuzsanna, Feješová Mária, Gál Violetta, Hargitai Krisztina, Hegyi Adrienn, Járosi Andrej, Kaczur Kinga, Kiss-Kondás Dóra, Kónya Levente, Kovács Ágnes Klaudia, Krajnyák Cintia, Lencsés Judit, Magyar Judit, Mihályová Tímea, Murányi Laura, Pankucsi Judit, Papp Ágnes, Simon Ágnes, Stefán Eszter, Szladics Rita, Vizi Gabriella, Zoller Orsolya Irén

Egészségügyi gondozás és prevenció szak (alapképzés)

Benő Tünde, Csetneki Fanni, Illés Szabina, Lencsés Andrea, Molnár Patrícia, Novák Bettina, Perge Anna, Sivák Anett, Soós Vivien Beáta, Strázsa Zsófia, Szabó Marietta

Egészségügyi szervező szak (alapképzés)

Almási Fruzsina, Bakó Kitti, Barkóczi Zsoltné, Berényi Lilla Dóra, Brezovcsik Laura, Buglyó Nikolett, dr. Szántó Krisztina, Erdősy Kinga, Farkas Alexandra Anett, Fazekas Anita, Galvács Bianka, Harcsa Bianka Diána, Jóság Eszter, Kerékgyártó Gábor, Kiss Noémi, Kozsup Anett, Kulcsár Natália, Labanc Szilvia, Lázár Vivien, Lehotai Szilvia, Lengyel Bettina, Lőrinc Miklósné, Lukács Zsanett, Márton Boglárka, Miklós Nóra, Molnár Anett, Morvai Ádám, Nádaski Attila, Nyíri Eszter Teréz, Rédai Barbara, Sándor Judit, Schrott Alexandra, Simon Anett Tímea, Szabó Réka, Székelyné Somló Antónia, Tálosi Xénia Ágnes, Vanyó Marietta, Várallyay Julianna Venczel Viktória

Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus szak (alapképzés)

Kitüntetéses: Jemerik Krisztina

Anderkó Dorottya Ildikó, Bolobás Gábor, Grónás Petra, Gyantár György, Gyerpálová Monika, Jelcs Eszter, Jenei Csilla, Menyhért Gyula Tibor, Nagy Ágnes, Semánová Csilla, Tucsa Henrietta, Visegrádi Bence

Klinikai kutatási munkatárs szak (szakirányú továbbképzés)

Bukovics Ágnes, Dávid Mónika, Handa Alexandra, Máji Lilla, Pénzeli Adrienn, Porcs Doszpoly Piroska, Szanyi Krisztina, Tóthné Hornyák Angelika, dr. Zahuczky Gábor József, dr. Zsadányi Márk

Műszaki Anyagtudományi Kar

Anyagmérnöki szak

Hermann Zsolt

Anyagmérnöki mesterszak

Bak Miklós, Bakos Levente Ádám, Dugár Tamás, Gyetvai Zoltán, Józsa Gábor, Lapsánszky Viktor, Kiss Eszter, László Noémi, Szarka Szabolcs Ferenc, Szikra Péter Tibor

Kohómérnöki mesterszak

Balla János, Bondár Katalin, Czibik Ádám Csaba, Dargai Viktória, Józsi-Tóth Dániel, Kéri Zoltán, Molnár Zsolt, Pozbai Dávid, Szabó Péter

Anyagmérnöki alapszak

Angel Dávid Ádám, Bók Viktória, Debreczeni Máté Sándor, Erdei Ferenc Dániel, Gál-Szűcs Viktor, Gurbán Ádám, Harsányi Gábor, Kiss Gergely, Kovács Máté, Mátyás Máté Péter, Mészáros Zoltán, Olajos István, Oláh Petra, Pavliscsák Márk Artúr, Rimóczi Roland, Sélei Anett, Téglás Noémi Rebeka, Végh Norbert, Vizi Dávid, Zöld Csaba

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában