Helyi közélet

2015.05.11. 15:04

Templomfelújítás Sajóvárkonyon

Ózd - Javában tart Ózdon a Sajóvárkonyi Római Katolikus Templom felújítása. A peremkerületi városrészben a hosszú előkészítő fázist követően fogtak hozzá a kivitelezéshez.

Ózd - Javában tart Ózdon a Sajóvárkonyi Római Katolikus Templom felújítása. A peremkerületi városrészben a hosszú előkészítő fázist követően fogtak hozzá a kivitelezéshez. Az 1790-ben felszentelt épületen az elmúlt évszázadokban csupán apróbb rekonstrukciós munkálatokat végeztek el. Most Balog Zoltán, emberi erőforrás miniszter 30 milliós segítségnek köszönhetően valósulhat meg a beruházás.

Barczy József, az egyházközösség tagja elmondta: a templom oldalsó fala folyamatosan vizesedett, a toronyban pedig már a vakolat hullott, és a belső orgonára is ráfért már a felújítás. A kivitelezés egyszerre több pontos is zajlik, amelyet a műemlékvédelmi előírásokat betartva kell végrehajtani. A tervek szerint augusztus végére végeznek a munkálatokkal, szeptemberben pedig ünnepélyes keretek között a hívek ismét birtokba vehetik majd a templomot.

ÉM-ME

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában