Helyi közélet

2015.05.07. 09:03

Civilek kontra cementgyártás

Miskolc - Aláírásgyűjtés indul a hejőcsabai cementgyár újbóli indítása ellen.

Miskolc - Aláírásgyűjtés indul a hejőcsabai cementgyár újbóli indítása ellen.„Nem értünk egyet egészségügyi és környezetvédelmi okokból a hejőcsabai cementgyár újbóli indításával, ismételt hulladékégetésével. Felkérjük Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatát és önkormányzati képviselőinket, hogy akadályozzák meg az egészséget, a környezetet nagymértékben károsító cementgyár- és hulladékégető üzem, az azt kiszolgáló tapolcai kőbánya beindítását” – olvasható a Miskolci Cementgyár STOP! – Civil Munkacsoport kedd éjszaka kiadott közleményében.

A lakosság támogatását kérik

Mint írják, a cementgyár a lakott területtől még elfogadható távolságban működött régen, mára azonban szorosan beépült belterületi övezetbe tartozik, lakóházak veszik körbe. Gáztüzelésre tervezték, most szénnel és olyan hulladékokkal fűtenék, melyek listájában veszélyes és nem veszélyes hulladékok egyaránt megtalálhatóak. Az engedélykérelem alapján látható, hogy a mostanára leamortizálódott gyárban, kis beruházással ugyanazt a tevékenységet kívánják folytatni, mint korábban. A volt cementgyári berendezések használhatósága, üzembiztonsága, felújítása véleményük szerint nem felel meg az elvárható legjobb technológiai követelményeknek.

A kezdeményezők széles körben számítanak a lakosság támogatására, hiszen – mint írják – jelenleg is a legrosszabb levegőminőségi statisztikákkal rendelkezik a térség: a megyében az országos átlagot 15–20 százalékkal meghaladja a tüdődaganat gyakorisága. A Nemzeti Rákregiszter alapján megyénk a rosszindulatú daganatokat tekintve lényegesen az országos átlag felett van. A cementgyártás alkalmával légkörbe jutó por, súlyos, az élet minőségét rendkívül hátrányosan befolyásoló alsó-légúti és allergiás megbetegedéseket okoz.

„A cementgyártáshoz alternatív fűtőanyagként használt gumiabroncs (körülbelül napi 10 000 darab) és vegyipari hulladék égetése során relatíve nagy mennyiségű, gáz halmazállapotú, igen mérgező rákkeltő anyagok is képződnek, és kerülnek ki a környezetbe. Ezen anyagok (dioxin, nehézfém vegyületek) már alig mérhető mennyiségben is kiemelten károsak, a szervezetbe kerülve rosszindulatú átalakulást idéznek elő.” – írták.

Szakértővel vizsgáltatnák

A közleményből kiderül: a civil munkacsoport az országos szakértői névjegyzékben szereplő független szakértőket kíván felkérni a HCM 1890 Kft. Cementgyár létesítése a társaság Miskolc-hejőcsabai telephelyén megnevezésű környezeti hatásvizsgálati eljárásban benyújtott dokumentáció véleményezésére. Ezzel párhuzamosan az üzem működésében érintett településként Kistokaj önkormányzata ügyféli jogállást kért.

Több hátrány, mint előny

– A térség az elmúlt években élhető, fenntartható fejlesztési irányt tűzött ki célként. Számos turisztikai, ökoturisztikai, idegenforgalmi fejlesztés, szolgáltatás valósult meg, vagy jelenleg halad a megvalósulás útján. A cementgyár hatásterületén, Miskolcon és a szomszédos településeken magas aranykorona értékű földeken folyik gabona-, és zöldség-gyümölcstermesztés, e tevékenységek folytatását is veszélyeztetné a káros anyagok kibocsátása. Ráadásul a kormány tájékoztatása szerint 1000 hektáros iparterületre új munkahely­teremtő beruházásokat terveznek, melyek nem valósíthatók meg, ha Miskolc és környéke a cementgyár túlzott légszennyezése miatt garantáltan átlépi a felső határértékeket. Mindezeket figyelembe véve álláspontunk szerint Miskolc és környéke számára több hátrányt, mint előnyt jelent a tervezett cementgyári beruházás – mondta el lapunknak F. Nagy Zsuzsanna, a civil munkacsoport kapcsolattartója.

Kerekasztal-beszélgetésre hívtuk

Hogy a gyár rossz állapotban van, ezt Kálmán János, a HCM 1890 Kft. ügyvezetője sem vitatja, sőt! 2014. április 15-én, a gyár birtokba vételét követően tartott tájékoztatón elmondta, mindez nem elsősorban a 3 éves állás következménye, hanem az elmúlt 10–15 év elmaradt fejlesztései és a karbantartás hiánya okoz gondokat. Az elmúlt hónapokban többek között a szükséges intézkedések, fejlesztések és beruházások listájának összeállításán, és a feltételek megteremtésén dolgoztak.

Hogy megismerhessük, mit tesznek annak érdekében, hogy megkapják az újraindításhoz szükséges hatósági engedélyeket, azaz az előírásoknak megfelelően működhessen a gyár, illetve megismerhessük a civil munkacsoport kifogásait és félelmeit, kerekasztal-beszélgetésre invitáltuk a feleket. Az elhangzottakról részletesen beszámolunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában