Helyi közélet

2015.05.08. 12:08

Bajba kerültek Mata Ricsiék

Igrici - Leszerelik a villanyórájukat, ha nem tudnak fizetni. Akkor viszont vizük sem lesz.

Igrici - Leszerelik a villanyórájukat, ha nem tudnak fizetni. Akkor viszont vizük sem lesz.Bajban vannak Mata Ricsiék. Több százezer forintos villanyszámla-tartozásukat nem fizethetik ki kisebb tételekben, mert a szolgáltató csak két részletben engedélyezte a törlesztést. A család azonban havi 250 ezer forintot semmiképpen nem tud előteremteni. Már a levelet is megkapták az ÉMÁSZ-tól, ami arról szól: ha nem egyenlítik ki a számlát, a napokban leszerelik a villanyórájukat.

Jött az elszámolás

Bizonyára emlékeznek még olvasóink Mata Ricsire, arra az igrici kisfiúra, aki Az ének iskolája televíziós tehetséggondozó műsor előző szériájában kiválóan szerepelt. Őszinte, átéléssel előadott dalai gyakran ríkatták meg a közönséget.

Mata Ernő, Ricsi édesapja lapunknak elmondta: télen nem volt mivel fűteniük, így gyakran kellett bekapcsolniuk a hősugárzót, de a villanybojlerük is sokat fogyaszt. Elmondása szerint télen kérték az Émásztól, hogy emeljék fel a havi díjat, mert tudták, hogy sokat fogyasztanak, de több hónapig nem kaptak egyetlen csekket sem. Tavasszal viszont megjött az elszámolás, több százezer forintról – mondja az édesapa. Kijelentette: ő elismeri a tartozást, és fizetni is szeretne, de csak kisebb részletekben tudja ezt megtenni, havi 50 ezer forintjával.

Víz sem lesz

– Áprilisban kaptunk közmunkát – mondja Mata Ernő. – A feleségem óvodában dolgozik dajkaként, én pedig a település szépítésében veszek részt, most épp a járdalapokat cseréljük. Havi 52 ezer forint fizetést kapunk mindketten. Négy gyereket kell eltartanunk, több 100 ezer forintot nem tudunk kigazdálkodni egy hónapban – sorolja. – Ha nem lesz villanyunk, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülünk, mert a vizünket is árammal működő hidrofor szolgáltatja. A közkút pedig egy kilométer távolságra van a házunktól. De attól is félünk, hogy a tartozást majd ráterhelik a házunkra, azután pedig egy-kettőre felugrik az adósság, akár a duplájára is – aggódik az apa.

Megtudjuk tőle, Ricsi most 6. osztályos, az igrici általános iskolába jár. Az iskola és a település rendezvényeire gyakran hívják fellépni. Most azonban főleg a tanulásra kell koncentrálnia, mert fel kell zárkóznia társaihoz.

ÉM-HE ​

Van gyógyír a bajra

Megkerestük Irlanda Boglárkát, az ÉMÁSZ igazgatósági megbízottját. Azt kérdeztük tőle, van-e arra lehetőség, hogy a Mata család több részletben törlessze az adósságát. Elmondta: az áramszolgáltatónak és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek évek óta sikeresen működik közös adósságkezelő programja. Ennek keretében mód van arra, hogy a Mata család is segítséget kapjon. Természetesen bizonyos feltételeknek meg kell felelniük. Lapunk elindította a segítségkérést, a fejleményekről beszámolunk.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában