Helyi közélet

2015.04.10. 01:04

Közlemény - DK: Kriza kertész legyen, ne polgármester

Miskolc - Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere több ízben is megcsillogtatta pártja nemzeti és keresztényi elkötelezettségét. A Gyermekétkeztetési Alapítvány által Miskolcra tervezett ételosztást azzal utasította el a polgármester, hogy a város "a fejlődésével és gazdasági sikereivel szeretne a közfigyelem középpontjába kerülni" - magyarán szerinte nem az a baj, hogy sokan éheznek, hanem az, hogy ez egy ételosztáson láthatóvá válik.

Hamar megérkezett Kriza következő bravúrja az embertelenségi versenyben. A polgármester azt kifogásolta az ezek után megrendezett ételosztásban, hogy az éhezők "letaposták a frissen ültetett rózsákat". A szegényellenes kormány miskolci polgármesterének hirtelen még a kertészeti szempontok is fontosabbá váltak az éhező családok kilátástalanságánál.

A Demokratikus Koalíció szerint Kriza Ákosnak magának kell benyújtania lemondását, hiszen nem képviselhet egy városnyi embert egy olyan politikus, akinek a rózsák épsége fontosabb az üres gyomrok korgásának enyhítésénél. A DK ugyanakkor felszólítja Miskolc városát, hogy a polgármester lemondólevelének birtokában ajánlja fel neki a főkertészi pozíciót, hogy Kriza végre azzal foglalkozhasson, ami igazán fontos neki: a rózsákkal.

- Gréczy Zsolt, szóvivő DK -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában