Helyi közélet

2015.04.03. 14:35

Interjú: Kiscsillag

Miskolc - Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere Leskovics Gábor és Lovasi András, vagyis az idén 10 éves Kiscsillag tagjai voltak, akik sok érdekességet elmeséltek a miskolci hallgatók számára.

Miskolc - Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere Leskovics Gábor és Lovasi András, vagyis az idén 10 éves Kiscsillag tagjai voltak, akik sok érdekességet elmeséltek a miskolci hallgatók számára.

Szabi: Nem először jártok Miskolcon, milyen emlékek vannak a városról?

Kiscsillag: Itt kezdtük a 2015-ös esztendőt, szóval mondhatni friss emlékeink (is) vannak. Egy remek szilveszteri koncert volt a Hősök terén, ahol nagyon jól éreztük magunkat és

reméljük a közönség is velünk együtt. Persze a miskolci emlékeink nem innentől datálódnak, hiszen nagyon sokat jártunk már itt..:) Nem véletlenül van pl "Tiszai pályaudvar" c. Kispál szám is, hisz rengeteg kaland ért bennünket a városhoz kötődően, főleg a korai időszakban, amikor a Kispál indult a 90-es évek elején. Sokat koncerteztünk abban az időben is a keleti régióban, vonattal pedig Miskolc a legmesszebben lévő városok egyike volt Pécshez, így hosszú utazás árán értünk ide, léptünk fel és bandáztunk az itteni arcokkal, ahol kötődtek felületes és kevésbé felületes barátságok is. Alapvetően Miskolc egy igazi Rock város volt elég, ha csak az Eddát említjük meg. Jó volt itt zenélni és jó volt ide érkezni.

Szabi: Hogyan telt az elmúlt egy esztendő számotokra?

Kiscsillag: 2014. március elején megjelent "Szeles" c. albumunk, amely lemez nagyjából a klasszikus Kiscsillag iskolától eltérően picit akusztikusabb, vokálisabb dolgokat tartalmaz, de úgy tűnik, hogy a közönség szerette és szereti. Nem gondoltuk az elején, hogy ilyen jó visszhangja lesz a dolognak, tartottunk attól, hogy túlságosan elrúgtuk magunkat a medence falától. Játszani nagyon jó ezeket a számokat, szóval azt mondhatjuk teljes a harmónia. Leginkább a lemez bemutatásávaltelt az év és persze a nyári fesztivál szezon is

pörgős volt, de azt is nagyon szeretjük, csakúgy, mint a klubkoncerteket. Miskolcon amúgy ősszel az "Ideáig tudom a történetet" c. ülős műsorunkkal is felléptünk, aztán szilveszter és most Helynekem, szóval imádjuk Miskolcot és a miskolci embereket! Kevés ilyen város van az országban, ahol egy évben kettőtől több fellépésünk szokott lenni. Ide szeretünk járni és a visszajelzések azt mutatják nem hiába.

Szabi: Új lemez, klip?

Kiscsillag: Nem vagyunk az a nagy klip készítő banda, de a "2014" c. dalunkhoz összeraktunk a saját életünkből és házibuli fotókból egy diavetítős videót. Viszont a hamarosan megjelenő friss dalokhoz már komolyabb klippek is készülnek a tervek szerint, ami május környékén remélhetőleg elérhető lesz mindenki számára. Új lemez is várható, de hogy pontosan mikor lesz aktuális azt még nem árulnánk el..:)

Szabi: A mostani miskolci fellépés volt az utolsó, hiszen 1 hónapos szünet kezdődik, mit lehet erről tudnunk?

Kiscsillag: Lesz még áprilisban egy pesti akusztikus fellépés, aztán indulunk Nyugat-Európába remélhetőleg a kint élő magyarok nagy nagy örömére. És remek Kispál bulik lesznek Zürichben, Brüsszelben, Londonban, Amszterdamban, Bécsben, a Felvidéken majd nyár elején három koncert Erdélyben. Itthon pedig a "Fishing on fesztiválon" Orfűn leszünk megtalálhatóak. Valamint a jubileumi 10 éves koncertünk július 11-én lesz a Parkban ahová szintén várunk mindenkit.

Szabi: Tervek?

Kiscsillag: Pesten lett egy nagyon jó próbatermünk, ahová hamarosan beköltözünk, így onnantól kezdve fel fognak gyorsulni az események. Készen van már egy fél-lemeznyi dalunk szóval stúdiózunk, amikor csak időnk engedi. Addig is minden további info a facebook oldalunkon kapható.

Szabi: Köszönöm Srácok! További sikereket Nektek!

Kiscsillag: Köszönjük Szabi! Érkezünk legközelebb is Hozzád!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában