Helyi közélet

2015.03.22. 15:32

Országos versenyen vettek részt a Miskolci Mazsorettek

Mór, Miskolc - A Magyar Mazsorett Szövetség 2015. március 21-én rendezte meg az Országos „A” és „B” kategóriás mazsorett versenyt Móron. Az eseményen 21 település több mint 350 táncosa vett részt. Miskolci Mazsorett együttes 4 produkcióval indult a megmérettetésen és mindegyik versenyszám pontszerző helyen végzett.

Az miskolci együttest csapat kategóriában most a legkisebbek (6-8 évesek) képviselték, akik először indultak Cadett korosztályban és rögtön a dobogó második fokára állhattak fel. A versenyen két koreográfiát kellett bemutatniuk, melyet egy 5 tagú zsűri értékelt.

A legkisebb mellett az idén szenior korosztályba lépő két szólista lány is megmérettette magát, akik nagyon szépen szerepeltek. 2 botos kategóriában 5. ,1 botos kategóriában 6. helyen végeztek. Szóló produkciójuk mellett idén elkészítették első közös duós koreográfiájukat is, ami az előkelő 4. helyen végzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában