Helyi közélet

2015.03.02. 13:37

Megújult a görögkatolikusok miskolci székesegyháza

Miskolc, 2015. március 2., hétfő (MTI) - Megújult a görögkatolikus egyház több mint százéves miskolci székesegyháza, magas egyházi méltóságok jelenlétében március 25-én szentelik újra - mondta Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarchátus püspöke hétfői sajtótájékoztatóján.

Miskolc, 2015. március 2., hétfő (MTI) - Megújult a görögkatolikus egyház több mint százéves miskolci székesegyháza, magas egyházi méltóságok jelenlétében március 25-én szentelik újra - mondta Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarchátus püspöke hétfői sajtótájékoztatóján.

A múlt század elején épült, 1912-ben felszentelt, Nagyboldogasszonyról elnevezett székesegyház renoválása már elodázhatatlan volt. A mintegy százmillió forintos beruházást állami forrásból fedezte az egyház, a templom belső megújítását pedig a hívők adományai tették lehetővé - ismertette a püspök. A templom egyebek mellett új tetőt kapott, a falakat díszítő téglaburkolattal látták el, felújították a padokat, a fűtést korszerűsítették, diakónusi sekrestyét és keresztelőkápolnát építettek, a főhomlokzatra Seres Tamás festő-restaurátor faliképei, szekkói kerültek.

Orosz Atanáz elmondta: a felújított székesegyházat március 25-én Leonardo Sandri bíboros, a keleti kongregáció prefektusa áldja majd meg, aki ezután Erdő Péter bíborossal és Alberto Bottari de Castello nunciussal, valamint számos más hazai és külföldi püspökkel végzi az ünnepi szent liturgiát.


A görögkatolikus egyház felújított, több mint százéves miskolci székesegyháza 2015. március 3-án. A múlt század elején épült, 1912-ben felszentelt, Nagyboldogasszonyról elnevezett templomot magas egyházi méltóságok jelenlétében március 25-én szentelik újra. | MTI Fotó: Vajda János


A Szentszék 2011-ben bővítette ki a Miskolci Apostoli Exarchátus területét, és így több mint fél évszázad után Miskolc újra görögkatolikus püspöki székhely lett. Ennek az élére Orosz Atanázt nevezte ki XVI. Benedek pápa. A püspökség fennhatósága alá hatvan parókia, több intézmény, iskola és mintegy ötvenezer hívő tartozik.

A görögkatolikusoknak Magyarországon két területi szervezetük van: a Hajdúdorogi Egyházmegye és a Miskolci Apostoli Exarchátus. A görögkatolikus vallást mintegy 250 ezren gyakorolják, többségük az ország észak-keleti régiójában, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében él.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában