Helyi közélet

2015.02.25. 14:57

Miskolci körséta - Háztartási hulladék a temetőben

Miskolc - Körbejárjuk a turistaszezon előtt a miskolci nevezetességeket, látványosságokat. Hogy miért? Azért, hogy kiderüljön: turistacsalogatóak, vagy éppen jobb, ha letagadjuk?

Miskolc - Körbejárjuk a turistaszezon előtt a miskolci nevezetességeket, látványosságokat. Hogy miért? Azért, hogy kiderüljön: turistacsalogatóak, vagy éppen jobb, ha letagadjuk?

Amerre jártunk

Sétánkat az Avas tetején, a kilátónál kezdjük kedden dél­előtt. A ködbe burkolódzó torony alatt alakulóban van végre valami: a Városgazda munkatársai dolgoznak az egyik fenti teraszon. (Mint később kiderül, nem csak ott.) A lehullott falevelet és a kisebb ágakat zsákokba teszik, és utána gereblyézik a helyet. Lejjebb haladva újabb munkabrigádok: az egyik csapat a macskaköves útról lapátolja az ősz és a tél maradványait. Több helyen a múlt hét hétfőn kezdődött favágás nyomai, azaz a város által kommunikált „a történelmi Avas rekonstrukciójának” egy részét fedezhetjük fel és azt is, hogy több tucat fán vannak még jelölések. A Csáti soron is dolgoznak. Közben megtudom, hogy a református temető lépcsősora mellett futó vízelvezető árkot hétfőn takarították ki.

A szomszédos temető bejáratait is körbenézzük: bizony a Toronyalja utca felől iszonyatos a szemét. Ráadásul nem temetői szeméttel van dolgunk, hanem háztartásival… A Latabár kripta és annak környéke, bejárata nem szemetes ottjártunkkor, de a tél nyomai több összetört üveggel meg-megcsillannak a földön. Sajnos a nagy betonhulládék-tárolóból már-már folyik ki a szemét. Amúgy a templom környéke rendben van.

Csakúgy, mint a Deszkatemplom bejárata és környéke. A lépcsősor, a fű, a pad makulátlan. Egy baj van: a templomba – csakúgy mint az Avason – nem tudunk bemenni, nyilván praktikus okok miatt… (Gondolom, ha az egyházközösséghez becsengetünk, telefonálunk, állnak rendelkezésünkre és segítenek.) Persze a „környéket” kéretik a kerítésig érteni, mert sajnos néhány 10 méter után a leomlott (lerombolt?) pincék, a szemét és durva arcok miatt erősen Delhi külvárosában érezhetjük magunkat…

Holnapi turistavárónk a tervek szerint a Diósgyőri Vár, Lillafüred, Miskolctapolca aranyháromszögben folytatódik.

ÉM-JLI

Felkeressük, mert...

Miskolc nem Róma, de még csak nem is Eger, ahol "egy helyen" lelhető fel a város múltja. Azaz leegyszerűsítve van néhány jól behatárolható négyzetkilométer, ahol mindennek ragyognia kell(ene). Miskolcon távol esnek egymástól ezek a (remélhetőleg) turistacsalogató helyek, így nagyobb odafigyelést igényel(ne) rendbetartásuk a hatóságoktól. Ezeket a helyeket (Kisavas, Deszkatemető, Lillafüred, Diósgyőr, stb...) keressük, kerestük fel.


TÖLTSE LE AZ APPOT!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában