Helyi közélet

2015.01.31. 12:58

Újabb utakat zártak le Borsodban

Borsod-Abaúj-Zemplén - Le kellett zárni a Hollóháza és Kéked között útszakaszt, mert az úgynevezett tapadó hó annyira lehúzta az útmenti fákat, hogy ott a közlekedés balesetveszélyessé vált, tájékoztatta lapunkat Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Zrt. szóvivője.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Le kellett zárni a Hollóháza és Kéked között útszakaszt, mert az úgynevezett tapadó hó annyira lehúzta az útmenti fákat, hogy ott a közlekedés balesetveszélyessé vált, tájékoztatta lapunkat Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Zrt. szóvivője. Arra egy jó darabig még nem lehet közlekedni, mert először ki kell vágni a veszélyessé vált fákat. A Tardonára vezető mellékutat is lezárták, mert a belvíz miatt vízátfolyások keletkeztek. A településre azonban Kazincbarcika felől el lehet jutni. A szóvivő elmondta, az ország legészakibb részén több mint 10 centiméter hó esett.

Kérdeztük azt is, miért volt reggel jeges a 3-as és 37-es út, ahol délelőtt szintén útlezárás nehezítette a közlekedést, és több baleset is történt. A szóvivő elmondta, bár gépeik folyamatosan sózták a főutakat egész éjszaka és reggel is, de 3-as úton, amikor az esőt felváltotta a hó, egy kamion megcsúszott, keresztbe fordult, ami jelentős torlódást okozott. Emiatt a szórógépek már nem tudták tovább sózni az utat, az intenzív havazásban pedig egyre rosszabbá vált a helyzet. A 37-es úton szintén az elakadt kamionok okozták a torlódást és a félpályás lezárást.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában