Helyi közélet

2015.01.22. 10:26

Kettős díjátadóra készül a színház

Miskolc - Az idén ketten vehetik át a Miskolci Múzsa Díjat: dr. Kabdebó Lóránt professzor és Szegedi Dezső színművész.

Miskolc - Az idén ketten vehetik át a Miskolci Múzsa Díjat: dr. Kabdebó Lóránt professzor és Szegedi Dezső színművész.A Miskolci Múzsa Díj tizenharmadik éve Miskolc város legrangosabb kulturális elismerése, amelyet a megyeszékhely sikeres vállalkozásai által támogatott Miskolci Múzsa Díj Alapítvány ítél oda. Tavaly év végén dr. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora már bejelentette, hogy az idén két díjazott lesz: „Nagy volt a merítés, így nagy volt a vita is a kuratóriumi tagok között, hogy kik kapják az elismerést. Abban azonban már mindenki egyetértett, hogy a soron következő ünnepségen két egyenértékű elismerést adjunk át.”

Dr. Kabdebó Lóránt és Szegedi Dezső a Magyar Kultúra Napja alkalmából, január 23-án este 7 órakor a Miskolci Nemzeti Színházban tartandó gálaműsoron vehetik át a Múzsa díjat. A gálaestre jegyek már csak korlátozott számban kaphatók.

Rendhagyó műsorral

A színház különleges műsorral készül a díjátadóra: a páros díjnak köszönhetően az idén a gálaműsor is rendhagyó lesz, hiszen nem egy, hanem két ember életpályáját, személyiségét kell megjeleníteni, bemutatni. Kiss Csaba, a miskolci teátrum igazgatója lapunknak elmondta: „Mindkét díjazott fiatalon kezdte a hivatását, és ami rendkívüli és gyönyörű, hogy mindkettőjüknél egy életen át tartó mánia lett. Mai napig a kezdeti vehemenciával végzik munkájukat és ezt szeretnénk érzékeltetni, átadni a műsorral.”

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában