Helyi közélet

2015.01.27. 21:29

„Ilyen jó évünk még soha nem volt!”

Miskolc - Számos eredményről, újdonságról számolt be a Szimbiózis Alapítvány elnöke hétfőn.

Miskolc - Számos eredményről, újdonságról számolt be a Szimbiózis Alapítvány elnöke hétfőn.

Bár az Észak-Magyarország igyekszik nyomon követni a miskolci Szimbiózis Alapítvány tevékenységét, magunk is meglepődtünk Jakubinyi László tavalyi évet értékelő, az idei terveket bemutató első sajtóreggelin. Büszkén sorolta a 2014-es adatok között, hogy 14 százalékkal, 176-ra növelték a foglalkoztatottak számát, illetve a 20 fős kötelezettséggel szemben 27 megváltozott munkaképességű embert sikerült elhelyezniük a nyílt munkaerőpiacon.

A projektekről szólva az elnök megállapította: „Ilyen jó évünk még soha nem volt”. Ugyanis az előző évről átnyúló 12 nyertes projekten túl még 24-et nyújtottak be, melyek közül 23 nyert. Az alapítvány az időközben megalakult Baráthegyi Majorság Kft.-vel együtt év elejétől immár 5 céget működtet, 6 telephelyet tart fenn.

Sikeres karriert

Értesülhettünk arról, milyen sikeres karriert futottak be az alapítvány lakóotthonában alkotó fiatal autista művészek. A nem beszélő Lakatos Renáta nagyméretű alkotásai az olasz kifutókon nagy tetszést aratott selyemsálakon köszönnek vissza. De hamarosan az alapítvány foglalkoztatójában készülő díszzacskókon is megjelennek majd, csakúgy mint Mihálykó Tamara emberábrázolásos rajzai. Megtapogathattuk az újfajta, saját merítésű papírokat is, amelyeket már a színes nyomtatókban is lehet használni, ezzel a sajtüzem produktumain túl újabb piacképes termék született.

Az idei év összesen közel 200 millió forintos új beruházásai közül a tervet bemutató videó segítségével bejárhattuk az Interaktív Diósgyőri várat, tájékozódhattunk a Baráthegyi Manufaktúra sajtüzem és kézműves foglalkoztatója új helyéről, az öltözőnek indult, gombatermesztő és zöldségtárolóval „kiegészült” beruházásról s a martin-kertvárosi zöldségfeldolgozóról, amely egyúttal önkéntesek szállóhelye lesz. Új funkciót kapna – még a tervezés fázisában van – a baráthegyi pajta: 10 autista vagy értelmileg akadályozott kaphatna itt elhelyezést.

Megtudtuk: az alapítvány 18 magyar hálózat tagja, s a Szimbiózist számos országban jól ismerik, azonban az adó egy százalékok csökkenő tendenciájából Jakubinyi László arra következtet, hogy errefelé kevésbé, s talán az önkormányzatnál sem eléggé. Pedig nagyon számítanának arra, hogy a márciustól már üzleti alapon működő Batyu Téka étteremért (amely több hiánypótló funkciót is ellát, és a sajtóreggelinek is helyet adott), akkortól nem kellene a 2,5 millió forintos évi bérleti díjat fizetniük. Az ingatlan vagy hat évig üresen állt, addig az évi 600 ezer forintos rezsidíjat az önkormányzatnak kellett fizetnie, amelytől mentesült, továbbá az a 15 értelmileg sérült fiatal, akik munkahelyhez jutottak itt, biztosan nem jelennek meg az önkormányzatnál szociális juttatásért sorban állók között – hangzottak el az érvek.

ÉM-SzK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában