Helyi közélet

2015.01.11. 11:31

Haláleset Miskolcon - Brutális gyilkosságról beszélnek

Miskolc - Éjszakába nyúlóan folyt a rendőrségi vizsgálat a miskolci helyszínen. A szomszédok tudni vélik: 12 késszúrással végeztek az áldozattal.

Miskolc - Éjszakába nyúlóan folyt a rendőrségi vizsgálat a miskolci helyszínen. A szomszédok tudni vélik: 12 késszúrással végeztek az áldozattal.

Mint arról már hírt adtunk szombaton: az Észak-Magyarország azzal kereste meg a rendőrséget, mi az oka, hogy - az ott lakók szerint - rendőrök akcióznak a Reményi utca és az Avasalja környékén A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense annyit erősített meg: egy idős férfi halálának körülményeit vizsgálja a rendőrség, ahová egy bejelentés nyomán – egy miskolci családi házában holtan találtak egy 66 éves férfit – vonultak ki.

Az egyik szomszéd, Madai Sándor az Észak-Magyarország érdeklődésére vasárnap délelőtt elmondta: jól ismerte az áldozatot, mint mondja, bejárt hozzá. De nem csak ő, rajta kívül sokan, hiszen háztartásigép-szereléssel foglalkozott, két asszony pedig mindig nála ebédelt. Rendszeresen hordták hozzá a szerelni valót, időnként a fia is megjelent nála ilyen gépekkel, amelyeket aztán az apa megjavított, utána pedig árulta is azokat.

Sándor elmondta: a többi szomszédot már szombaton kihallgatták a rendőrök, ő nem tartózkodott otthon, őt most fogják, mondták neki a rendőrök, akikkel a boltban találkozott. Azt is megtudta tőlük, hogy 11 szúrással, brutális módon ölték meg a szomszédját, aki rendkívül jó lélek volt. – „Mindenkin segíteni akart, szerintem ez lett a veszte. Én figyelmeztettem is, hogy egyszer agyon fogják ütni, mert csapatostul jártak be hozzá. Hát ez lett a vége” – tette hozzá.

A Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Janasóczki Attila rendőr alezredes a következőket erősítette meg: a férfit bántalmazták és bűncselekmény áldozata lett, így már büntetőeljárás keretében vizsgálják az ügy körülményeit, s jelenleg is folytatják az adatgyűjtést. Az eljárásnak már e korai szakaszában is szakértőket vontak be.

ÉM-SzK


Miskolc - Bűncselekmény áldozata lett a miskolci idős férfi. tovább »

Miskolc - Egy idős férfi halálának körülményeit vizsgálja a rendőrség. tovább »

Miskolc - Kevéssel délután 5 körül értesült az Észak-Magyarország arról, hogy Miskolcon, a Reményi utca és az Avasalja környékén rendőrök akcióznak. tovább »

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában