Helyi közélet

2014.12.09. 11:41

Taxiban is jók vagyunk

Miskolc - Miskolc pályázott és nyert: Fogyasztóbarát Település címet kapott a megyeszékhely.

Miskolc - Miskolc pályázott és nyert: Fogyasztóbarát Település címet kapott a megyeszékhely.A Fogyasztóbarát Település címmel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a települések hozzáállását és a fogyasztók helyzetének javításáért tett intézkedéseit ismeri el – jelentette ki Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes-államtitkár hétfőn Miskolcon. Azon a rendezvényen, ahol a pozitív listás tanúsítványt is kiosztották az erre érdemes miskolci cégeknek.

A Fogyasztóbarát település díját Miskolc kapta, a város ugyanis pályázott és nyert, így öt évig viselheti ezt a címet. A pályázaton tíz kritériumnak kellett megfelelni, többek között annak, hogy az iskolákban fogyasztóvédelmi oktatásban részesüljenek a tanulók. Miskolc mellett szólt az is, hogy 85 pozitív listás vállalkozással rendelkezik, illetve az ellenőrzések során csupán 31 százalékban kellett kifogással élnie a hatóságnak. Ez a szám 2013-ban 42 százalék volt, de nem elég, hogy javult az arány, de jóval az országos átlag alatt is van – fogalmazott Koszorús László. Azt is elmondta, hogy Miskolcon, az idegenforgalmi szezonban 67 vendéglátóhelyet ellenőriztek, de egyiknél sem találtak kifogást. Kiemelte: a miskolci taxiszolgáltatást is vizsgálták, egyetlen panasz sem volt, ami országos szinten is jelentős eredmény.

Részletek a keddi Észak-Magyarországban.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában