Helyi közélet

2014.11.28. 14:40

Törvény előtt a lyukóvölgyi gyilkos trió

Miskolc - Három napig tartott az ámokfutás: egy embert megöltek, egyet összevertek és kiraboltak.

Miskolc - Három napig tartott az ámokfutás: egy embert megöltek, egyet összevertek és kiraboltak.Három fiatal férfit kísértek csütörtökön reggel a fegy­őrök a Miskolci Törvényszékre, a megyei főügyészség vád­irata szerint ők voltak azok, akik tavaly márciusban különös kegyetlenséggel meg­gyilkoltak egy 64 éves embert lyukóvölgyi házában, majd a gyilkosság helyszínének közelében másnap összevertek és kiraboltak egy 48 éves férfit. A második áldozat csak a szerencséjének köszönheti, hogy túlélte a találkozást a környéken élő három fiatallal, akik a bűncselekmény elkövetésekor még csak 16, 17 és 18 évesek voltak, és most nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, rablás, állatkínzás és betöréses lopás miatt állnak a törvény előtt.

Apróságokért öltek

Jóindulatú, segítőkész embernek ismerték szomszédai a rablógyilkosok halálos áldozatát, olyan valakinek, aki a légynek sem ártott. Őt egy márciusi éjjelen „látogatták” meg a vádlottak, és brutálisan meggyilkolták. A bűncselekményre a kései havazásnak köszönhetően derült fény, ugyanis feltűnt a szomszédoknak, hogy a kaputól az udvar mélyén álló aprócska házig vezető betonjárdán vastagon áll a hó, ez pedig nem volt jellemző az idős férfira. A szomszédainak az is eszükbe jutott, hogy már napok óta nem látták a férfit, ezért értesítették a rokonait, akik a rendőrök segítségével hatoltak be a házba.

A vádirat szerint a fiatalok együtt italoztak egyikük lakásán Lyukóvölgyben, és éjfélre már mindannyian alaposan felöntöttek a garatra. Ketten közülük elhatározták, hogy betörnek a közelben lakó idős férfihez. Átugrották a kerítést, aztán kopogtatás gyanánt berúgták a férfi házának ajtaját.

A zajra felriadt a házigazda, de nem volt ideje cselekedni, mert 17 éves támadója rávetette magát, és ököllel leütötte. Amikor a férfi fel akart állni a padlóról, a fiatalabbik támadó is megütötte, majd egyikük elővett egy kést, és azzal kezdte döfködni, miközben társa rugdosta. Folyamatosan pénzt követeltek áldozatuktól, aki a bántalmazás során elszenvedett sérüléseibe csakhamar belehalt. Ekkor apróságokat szedtek össze a házból – mindössze 37 ezer forint értékben –, majd hazaindultak.

ÉM-SZP

Mozgalmas másnap

Miután kioltották az idős férfi életét, másnap egy 48 éves férfire törték rá az ajtót. Ütlegelni kezdték, de ő bemenekült a mellékhelyiségbe, és bezárkózott. Tőle ötvenezer forint értékben raboltak el értékeket, vérszomjukat pedig a férfi nagytestű kutyáján élték ki, amit saját láncára akasztottak fel.

A Miskolci Törvényszék dr. Horváth Mária tanácsa előtt tegnap kezdődött büntetőperben a főügyészség képviselője ismertette a vádat, határozott tartamú fegyházbüntetés – illetve a fiatalkorúval szemben fiatalkorúak börtönbüntetése – kiszabására tett indítványt az előzetesben lévő vádlottakkal szemben.


Miskolc - Három fiatalt vett őrizetbe a rendőrség; kettőt - egyikük 16 éves! - azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy hatvanéves miskolci férfit, harmadik társukat bűnpártolás miatt.

Miskolc, 2013. március 21., csütörtök (MTI) - Fiatalok megöltek egy hatvanéves férfit Miskolcon szerdán, a rendőrség elfogta őket - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Miskolc - Holtan találtak rá egy 60 éves férfira miskolci lakásában 2013. március 20-án délután. A sértettre akkor még ismeretlenek rátámadtak és olyan súlyosan bántalmazták, hogy a férfi a helyszínen életét vesztette.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában