Helyi közélet

2014.11.14. 11:23

Ez egy szenvedélyes tiltakozás

Miskolc - A házat már béreli a baptista misszió, de engedélyük még nincs, hogy ott működtessék az Új Esély Házát.

Miskolc - A házat már béreli a baptista misszió, de engedélyük még nincs, hogy ott működtessék az Új Esély Házát.„Tiszta” szenvedélybetegek segítését határozta el a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió (BTSzM) A támogatott lakhatás keretében működtetendő, a lakók társadalmi visszailleszkedését segítő intézményhez Miskolctapolca kiemelt üdülőövezetében béreltek ki egy házat. A szándékot ellenző környékbeliek megnyugtatására fórumot terveztek november első felére. Az erről szóló cikkünk („Nincs mitől tartaniuk”, Észak-Magyarország - 2014. 10. 14. hétfő, 3. oldal) megjelenése után egy közelben lakó telefonon reagált, jelezve, hogy ők nem kívánnak semmilyen fórumon részt venni, mert megváltoztathatatlan a véleményük: ez a lakókörnyezet alkalmatlan a megjelölt tevékenységre.

Együtt érez velük

Utóbb kifejtette: nagyon együtt érez a leszokni akaró szenvedélybetegekkel, de tudja, hogy az elvileg „szabadult” szenvedélybetegek nagy százaléka visszaeső. S ha a törvényi előírásoknak eleget is tesznek a lakóotthon fenntartói, ez a lakóhely nem alkalmas az ilyen sérült lelkű, „szabadult” emberek számára. Eleve kicsi a terület számukra ezen az eredetileg kis víkendtelkeknek felparcellázott helyen. S olyannyira nagy a környékbeliek ellenállása, hogy egy ennyire nem befogadó közösségben eleve nem lehet a kitűzött célt elérni.

Feltettük a kérdést: hol lenne e szempontból megfelelő terület Miskolcon?

Tágasabb hely kellene

„Ott, ahol szeretettel és megértéssel fordulnak feléjük” – volt a válasz. – „És mindenképpen egy ennél tágasabb helyen, ahol az ilyen sérült lelkű férfiak szabadidejükben szabadabban érezhetik magukat: kertészkedhetnek, fúrhatnak-faraghatnak, főzőcskézhetnek a kertben, ha akarnak gitározhatnak, énekelhetnek. A Tapolcán kiszemelt helyen minderre hely sincs, illetve zavarná a szomszédokat, ahol sok a kisgyermek is.”

Tegnap a helyszínen járva több (magát megnevezni nem kívánó) lakóval is beszéltünk, akik valamennyien tiltakozásuknak adtak hangot. Kijelentették azt is „nem akarnak cikket”, mert úgy tudják, „biztos helyről”, hogy a BTSzM nem kap a támogatott lakhatáshoz működési engedélyt. Kiss Gábor alpolgármester az Észak-Magyarország megkeresésére nyomatékosította: a működési engedélyeztetéshez az önkormányzatnak nincs köze, az a Kormányhivatal szakigazgatási szerveinek a hatásköre. Arról is tájékoztatott: nem négyszemközti, hanem kétoldalú megbeszélésre hívták a BTSzM képviselőit, mindkét oldalon több szakmailag illetékessel. A megbeszélés célja az volt, hogy megismerjék egymás álláspontját, céljait (minthogy addig csak az újságból, és innen-onnan értesültek a szándékról). Az önkormányzat elvi szinten elismeri, hogy szükség van ilyen ellátási formára, de az önkormányzatnak elsőrendű feladata a városlakók érdekeinek a képviselete. Azt is a tárgyalópartnerek tudomására hozták, hogy Tapolcának, reményeik szerint, a jövőben erősen fejlődő turisztikai célponttá kell válnia.

– Úgy érzékeltem, hogy a BTSzM vezetőiben is megvan a szándék, hogy olyan helyet találjanak, ahol helyileg is elfogadhatók a céljaik, amit véleményem szerint csak komoly előkészítéssel, egyeztetésekkel lehet elérni – jelentette ki Kiss Gábor.

ÉM-SZK

„Igyekszünk körültekintőbben eljárni”

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió hasonló próbálkozása a debreceni Lencz-telepen is nagy ellenállásba ütközött, erről laptársunk, a Hajdú-Bihari Napló, s többek között a Kossuth Rádió is beszámolt nemrég. Erre is hivatkozva kérdeztük a BTSzM ügyvezetőjét, Faragó Tibornét: ekkora tiltakozás láttán lemondtak-e a tervükről?

– Debrecenben jogerős működési engedélyünk van, s bízunk benne, hogy idővel csillapodnak a kedélyek. Miskolcon kissé árnyaltabb a helyzet, ott még nem rendelkezünk az engedéllyel, de igyekszünk körültekintőbben eljárni. Felvettük a kapcsolatot a társintézményekkel, akiknek bízunk a támogatásában, s volt egy egyeztető tárgyalásunk is a közelmúltban Kiss Gábor alpolgármesterrel, amit inkább ismerkedésnek neveznék.

Amennyiben egy kedvezőbb helyre tennének javaslatot, nem zárkóznánk el mereven a változtatástól. S ha ez megnyugtatja a környékbelieket: azt is megoldjuk, hogy egy munkatársunk, miképp Debrecenben is, beköltözzön a lakókhoz. Hozzáteszem: a lakókkal kötött szerződésben az is szerepel: legkésőbb két hónapon belül munkát kell vállalniuk a lakóknak (amiben segítünk), ennek megszegése, akárcsak az esetleges visszaesés azt vonja maga után, hogy megválunk tőlük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában