Helyi közélet

2014.11.28. 09:58

Nézőpont: Bármi rossz

<em>Nyilván bárhol a világon megtörténhet bármi rossz. Nem mindenhol mondanák, hogy egyébként minden rendben</em>. <strong>Bujdos Attila írása</strong>.

Nyilván bárhol a világon megtörténhet bármi rossz. Nem mindenhol mondanák, hogy egyébként minden rendben. Bujdos Attila írása.Ellopta az összes iratomat egy besurranó tolvaj, miközben baráti társaságban múlattuk az estét. Fél vasárnapunkba tellett másnap bejelenteni a bűncselekményt a miskolci rendőrségen, az ügyeletes tisztnek mindig újabb és újabb intézkedni valója akadt. Ez van, uraim, mondta, amikor végre aláírhattuk a jegyzőkönyvet: ezt a rendőrséget a hetvenes évek bűnözésére szabták, mára összeomlott, csak elfelejtett kiállni, akinek az lenne a dolga, hogy ezt bejelentse.

Íme, egy történet az őszinteségről.

Ennek néhány éve. Nem tudom, miért beszélt így – nem kértünk tőle magyarázatot, nem is tartozott vele. Fogalmam sincs, hogy az igazságot mondta-e, vagy amit abban a pillanatban annak érzett – neki volt fontos, így fogadom el, és bárki hozza szóba a közbiztonságot, azóta mindig odaképzelem ezt a rendőrt.

Nincsenek is túlzó elvárásaim.

Ezekben a napokban sokan, sokszor idézik ezt a mondatot: „a közrend, közbiztonság megszilárdult, és az intézkedés hatására a lakosság biztonságérzete nagymértékben megnövekedett”. Ez a miskolci városháza értékelése az elmúlt hetekből, a közgyűlés számára készült. Az erről folytatott vitában inkább a helyi hatalom emberei tudtak azonosulni vele, az ellenzék lényegesen sötétebbnek látta és festette a képet. Azóta több súlyos bűncselekmény híre szolgált további információval arról, hogy valójában hol élünk, hogy mit is gondoljunk a közbiztonság megszilárdulásáról. Hogy valóban megtörtént-e valami befejezettnek tekinthető fordulat. Én inkább azokkal érzek, akik szerint nem. És nemcsak a súlyos és megtörtént bűncselekmények miatt – egyébként is rengeteg helyzetet kínál az élet arra, hogy bárki áldozattá váljon.

Nyilván lényegében bárhol a világon megtörténhet bármi rossz. Talán nem mindenhol mondanák, hogy egyébként minden rendben.

Elhiszem azt is, hogy létezik olyan nézőpont, amelyből az ember szeretne szilárd közbiztonságról beszélni. Például a hatalmon lévők nézőpontja egészen biztosan ilyen, hogy tehát egyébként szerintük – és részben biztosan a támogatóik szerint is – helyes, amit ezen a téren tesznek. Megjegyzem, ez kényszeres beszédhelyzet, valahogy mindig az önigazolásról szól majd, ráadásul tényekkel ebben a pillanatban elég nehezen lenne igazolható.

Mindenkinek jobb volna tehát, ha lelkiismereti kérdésként lenne kezelhető, ami történik, ha a valósághoz lehetne ragaszkodni, amikor számba vesszük, min, hogyan és kinek kellene változtatni. Mert kellene.

Kezdődhetne azzal, hogy végre kiállna valaki, akinek ez valóban a dolga, és őszintén elmondaná, hogy akkor pontosan mi van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában