Helyi közélet

2014.10.06. 20:41

Önkormányzat 2014 - Miskolci Fidesz-frakcióvezető: Pásztor Albert "Gyurcsány Ferenc embere"

Miskolc, 2014. október 6., hétfő (MTI) - A Fidesz miskolci frakcióvezetője szerint Pásztor Albert "az MSZP, a DK és a Miskolc Lokálpatrióta Egyesület közös polgármesterjelöltje Gyurcsány Ferenc embere".

Miskolc, 2014. október 6., hétfő (MTI) - A Fidesz miskolci frakcióvezetője szerint Pásztor Albert "az MSZP, a DK és a Miskolc Lokálpatrióta Egyesület közös polgármesterjelöltje Gyurcsány Ferenc embere".

Kiss János közleményében arra reagált, hogy Pásztor Albert hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be: a Debreceni Ítélőtábla döntött, a miskolci városvezetés és a települést vezető pártok vesztettek, "az ítélőtábla szerint ugyanis független polgármesterjelölt". Közölte, nem tagja egyetlen pártnak sem, és nem is befolyásolják pártok, egy dolog fontos számára: Miskolc és a miskolciak érdeke. Hozzátette, sosem tagadta, hogy a Miskolc Lokálpatrióta Egyesület mellett politikai pártok is támogatják.

A Fidesz miskolci frakcióvezetője az elhangzottakra reagálva közleményében úgy fogalmazott, a Debreceni Ítélőtábla végzésében állást foglalt Pásztor Albert polgármesterjelölt ügyében, amit Pásztor Albert megpróbált győzelemként beállítani, mondván, a bíróság megállapította, hogy ő független jelölt.

Kiss János hozzátette: bár Pásztor Albert "szereti magát jogászként is definiálni, ezúttal csúnyán lyukra futott, és összekeverte a szezont a fazonnal", mert az ítélőtábla éppenséggel ugyanazt állapította meg, mint a Miskolci Választási Bizottság, vagyis azt, hogy Pásztor Albert nem független jelölt, annyival kiegészítve azonban, hogy az óriásplakátokon feltűnő pártlogók elárulták a valóságot, és így senki sem vehette komolyan, hogy tényleg független lenne.

"Pásztor Albert megkapta a második papírját is arról, hogy nem független" - írta a fideszes politikus.

Közölte: a lényeg továbbra is az, hogy - papírral vagy papír nélkül - Pásztor Albert igazából Gyurcsány Ferenc embere, és azokat a bukott embereket akarja visszahozni a hatalomba, akik egyszer már tönkretették Miskolcot.

A miskolci helyi választási bizottság korábbi, szeptember 23-i határozata szerint Pásztor Albert polgármesterjelölt nem független, hanem jelölőszervezetek által állított jelölt. A bizottsághoz egy magánszemély nyújtott be kifogást: fényképekkel, politikai reklámfilmmel illusztrálta: megtévesztik a miskolci választópolgárokat azzal, hogy Pásztor Albert azt állítja, független jelölt.

A Debreceni Ítélőtábla mostani végzésében azt írta, hogy megváltoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Bizottság határozatát, és a kifogást elutasította.

A bíróság szerint az, hogy a kifogásolt kampányeszközökön a polgármesterjelölt szó előtt a független jelző szerepel, a szintén feltüntetett jelölő szervezeti megjelölés nélkül nem értékelhető. A kampányidőszakában a kampányeszközök tartalmaként a független jelöltség az ítélőtábla szerint sem érhető másként, minthogy a jelöltet nem jelölő szervezet állította. Azonban annak tükrében, hogy Pásztor Albert plakátjain, illetve reklámjaiban a jelölőszervezeteket is megjelenítették, nem lehet a választók megtévesztésére alkalmas valótlan tényközlést tulajdonítani a kampányeszköz tartalmának.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában