Helyi közélet

2014.09.04. 13:48

Dúl a vihar a Kazinczyban

Miskolc - Az érdekvédők szerint törvénytelen olyan pedagógust megbízni igazgatónak, aki nem a tantestület tagja.

Miskolc - Az érdekvédők szerint törvénytelen olyan pedagógust megbízni igazgatónak, aki nem a tantestület tagja.Nem csitul a miskolci Kazinczy Ferenc Általános Iskola igazgatói pályázata körüli vihar. Előbb a tantestület, most pedig a szülői közösség fogalmazott meg nyílt levelet Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterének azt kérdezve, miért nem nevezték ki az eddigi igazgatót, Dózsa Lászlónét, akit a tantestület 98,6 százalékban támogatott, és hogy miért azt a pályázót, Dávid Enikőt bízták meg az igazgatói teendőkkel, aki nem tagja a tantestületnek.

Ráadásul szeptember 1-jén jelent meg az iskolában, holott a megbízatása augusztus 15-étől szólt. Az üggyel kapcsolatban mi is kérdéseket küldtünk a szakminisztériumba, de választ egyelőre nem kaptunk. A pedagógusok és a szülők azt sem értik, hogy lehet a megbízott igazgatónak augusztus 15-étől szóló megbízása, ha a Miskolci Tankerület vezetőjének utasítása szerint (az SZMSZ-ben foglaltak alapján) augusztus 25-étől az igazgatóhelyettes vezeti az iskolát.

Be kell jelentkezni

A szülők körében tehát nagy a felháborodás, többen közülük telefonon is keresték szerkesztőségünket. Elmondták, az iskola megbízott igazgatója úgy tartott hétfőn tantestületi értekezletet, hogy közben az elsősökre a takarítónők vigyáztak, a másodikosokra a negyedikes gyerekek, a többi gyerekre pedig senki. De azt is felháborítónak tartják, hogy az igazgatóval nem lehet beszélni, a szülőknek a takarítónővel üzente meg, hogy két nappal előtte előre be kell hozzá jelentkezni.

Törvényes?

Felmerül a kérdés: törvényes-e, ha valaki úgy kap igazgatói megbízást, hogy nem tagja a tantestületnek.

Bodolay Zoltán, a Pedagógusok Szakszervezete megyei elnöke elmondta: érvénytelen igazgatói pályázat esetén általában az általános igazgatóhelyettes lesz a megbízott vezető, de a fenntartó megbízhat bárkit a nevelőtestületből. Más iskolában dolgozó embert viszont nem. Hogy mégis szabályos legyen Dávid Enikő megbízása, valószínűleg kapott egy kinevezést is, amin az áll, hogy a Kazinczy Iskola kinevezett tanára, vagy ha nem, valószínűleg ezt megkapja. Az azonban, hogy eredménytelen volt a pályázata, nem akadálya a megbízásának, jelezte az elnök. Kérdeztük a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete megyei ügyvivőjét is, Szűcs Tamást, aki szintén azt mondta, ha nincs igazgatója az iskolának, akkor az SZMSZ szerint az igazgatóhelyettes veszi át az igazgatói teendőket. Ezt a megbízást viszont csak olyan személy kaphatja meg, aki munkaviszonyban áll az illető iskolával.

Nyugalom van

Az elmúlt héten az Avastetői Általános Iskola tantestülete is levelet írt a köznevelési államtitkárnak azt kérdezve, miért nem nevezték ki a pedagógusok által támogatott eddigi igazgatót? Érdeklődtünk tehát itt is, ki kapta a megbízást. Megtudtuk, itt az eddigi igazgató, Tóthné Csorba Mária vezeti tovább az intézményt, úgyhogy az iskolában nyugalom van, a tantárgyfelosztást és az órarendet sem kellett borítani.

Mint megírtuk, kérdéseinkkel megkerestük Dávid Enikőt is, aki nem járult hozzá válaszai közléséhez.

ÉM-HE

Aggódó szülők

Részlet a Kazinczy Ferenc Általános Iskola szülői közösségének leveléből:„A szülői munkaközösség aggodalmát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy az iskola működhet-e törvényesen és szakszerűen olyan vezetővel, akit sem a szakmai szervezetek, sem a szülői szervezetek nem támogattak, s aki a kinevezését követő 16. napon jelent meg először az új munkahelyén, a tanévnyitó után.

Az új vezető késedelmes és meglepetésszerű megjelenése fölborítja a tantestület tanévnyitó értekezletén kialakított és elfogadott éves munkatervét, a tantárgyfelosztást, ami azt jelenti, hogy több héttel később kezdődhet meg közel 800 gyermek számára a valódi pedagógiai munka.”


A miskolci Kazinczy Ferenc Általános Iskola szülői közösségének nyílt levele Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének. tovább »

Miskolc - Értetlenül áll iskolánk (Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola) a kialakult helyzet előtt. Nyílt levélben fordulunk Balog Zoltánhoz. tovább »


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában