Helyi közélet

2014.04.01. 15:54

Vodafone: 240 új munkahelyet hoz Miskolcra

Miskolc - Megnyitotta „Miskolc 2” névre keresztelt ügyfélszolgálati központját kedden a Vodafone.

Miskolc - Megnyitotta „Miskolc 2” névre keresztelt ügyfélszolgálati központját kedden a Vodafone.„Az utolsó csendes percek ezek, hiszen néhány óra múlva itt már csörögnek a telefonok” – így kezdte az új, miskolci Vodafone call center megnyitóját Holló Márta, az ünnepség műsorvezetője. És valóban, az ünnepélyes átadás alig fejeződött be, jelentkezett az első ügyfél, akinek hívását Szíjjártó Péter, a Miniszterelnöki Hivatal külügyi és külgazdasági államtitkára fogadta. „Szíjjártó Péter gyakornok vagyok” – mutatkozott be az államtitkár. Majd azt tudakolta az ügyféltől, tudta-e, hogy a telefontársaság ügyfélszolgálati központja Miskolcon van, és elégedett-e a szolgáltatással. A válasz mindkettőre: igen volt.

Az öt éve megnyitott miskolci központ a következő időszakban közel a duplájára bővül, mind a dolgozók létszámát, mind a területét tekintve. „A Vodafone az elkövetkező másfél évben 240 emberrel összesen 540-re bővíti a miskolci regionális ügyfélszolgálati központot” – jelentette be a megnyitón Diego Massida, a cég vezérigazgatója. Mint mondta: a folyamatban lévő 450 millió forintos beruházással a Vodafone miskolci befektetése meghaladja majd az egymilliárd forintot, és a cég által a Macropolis épületben igénybe vett terület 2700 négyzetméterről 4200-ra bővül.

Részletek a szerdai Észak-Magyarországban.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában