Helyi közélet

2014.04.11. 11:15

Nézőpont: Harcmodor

<em>Éreznénk, de azt se tudnánk pontosan, mit. Szélét egy fekete lyuknak, semmi ágát, sivatag néma éjt.</em>.. <strong>Bujdos Attila írása</strong>.

Éreznénk, de azt se tudnánk pontosan, mit. Szélét egy fekete lyuknak, semmi ágát, sivatag néma éjt... Bujdos Attila írása.Verskommandók keresik fel Szentendre és a környező települések közintézményeit – ahogyan az MTI híre fogalmaz: elviszik a költészetet még az orvosi rendelőbe, a postára is.

Ahol a legnagyobb a szükség, a legközelebb a segítség.

A kommandó szó használata ebben az összefüggésben amúgy eléggé baljós, de legalábbis stílusidegen. A kifejezés felesel mindazzal, amit hagyományosan a lírai alkatról gondolnánk. De persze, mit tudunk mi a lírai alkatról? Ráadásul az is belátható: a küldetés maga nemes, a költészet napja van. Az ember különben se válogasson az eszközökben, amikor harcmodort választ.

Az ilyen ünnepek léte eleve arra figyelmeztet, mennyi mindent mulasztunk egyébként az életben. Szépnek és őszintének tűnik tehát a szavak erejébe vetett hit, hogy végül érdemes megküzdenünk a megértésért, vagy a megérzésért, kinek hogy. Hogy a vers talán természetes emberi szükségletféle. Ha más szükségleteket nem is pótol, ha jóllakni nem is segít, de képes valami olyat tenni, mint semmi más.

Hogy aztán ez az állítás vágy vagy valóság, hogy szükséges feltétele-e a más emberré válásnak a vers, erről biztosan nem fogalmazhatunk általános érvénnyel. Az ember a tapasztalatai által tudhat valamit felfogni és megélni a világból, és ebből a szempontból a mások tapasztalata is tapasztalat: a kölcsönbe kapott gondolat és érzés is képes lehet formálni lelket és tudatot. Sok minden van, amit versek nélkül nem egyszerűen másként mondanánk, de mondani sem tudnánk. Éreznénk, de azt se tudnánk pontosan, mit. Szélét egy fekete lyuknak, semmi ágát, sivatag néma éjt, a mulandóság ráncát. Végest, végtelent. Például.

Most, amikor a költészet jelenléte az ünnepi események számából megítélhetően az életünkben legalább ezen az egy napon annyira közügynek látszik, mint máskor még soha, talán érdemes lenne a megbecsülésről is fennhangon tépelődni. Mit érdemelnek az alkalmi díjakon túl kortársaink, akik élővé és aktuálissá teszik a magyar lírát? Mit, akik hozzásegítenek mindehhez a jóhoz? Kevés példát tudnánk rá hirtelen, kiknek sikerült ebből valaha is rendesen megélniük mifelénk. Persze, kis ország, kis lehetőségekkel, de a kis lehetőségek dacára is észrevehető és legalább nekünk fontos lírával. Lehetne ez is kiszámítható, tisztes pálya. Vagy ne rugaszkodjunk el ennyire a valóságtól?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában